Noha Fodor Zsóka egyedül él, férjeitől elvált, és vér szerinti rokonai nem élnek az országban, mégis van négy ember Cserszegtomajon, akit a családtagjának tekint. A színésznőt ugyanis 18 évvel ezelőtt örökbe fogadták. Ráadásul a település polgármestere, Bartha Gábor.
– Várkonyi Andrissal és Szőke Zoltánnal 18 évvel ezelőtt volt egy közös fellépésünk Cserszegtomajon – idézte fel a történteket Fodor Zsóka. – Nekem az előadásban egy húszperces kis produkcióm volt, amelyről elterjedt, hogy milyen aranyos kis magánszám. Egy-két hét múlva visszahívtak vele, mert annyira megszerették. A felkérést elfogadtam, és az előadás napján odautaztam. A vonatnál várt a feleségével és két tündéri kislányával Gábor, majd gondoskodott róla, hogy egy percig se legyek egyedül, amíg ott tartózkodom – mesélte a színésznő.
A falu lakói a tenyerükön hordták, egész nap etették-itatták Zsókát, észre sem vették, hogy elrohant az idő, már elment az utolsó vonat is visszafelé. Végül az állomáson őt fogadó család vállalta, hogy náluk éjszakázzon.
– A nagy elalvás előtti beszélgetés közepén Gábor felvázolta a jövőmet: tudja, hogy előbb-utóbb egyedül leszek, mert az édesanyám idős, a bátyám pedig Venezuelában él. Mégsem leszek magányos, mert ők úgy megszerettek, hogy örökbe fogadnak. Ez azt jelenti, ha én egyedül maradok, az ő házuk az enyém is, és bármikor szívesen látnak – elevenítette fel a különös „családegyesítés” történetét Fodor Zsóka. – Gáborból azóta polgármester lett. De ez mit sem változtat azon, hogy én nagyon boldog vagyok ettől a szeretettől, amit azóta is táplálnak irántam. Nem csalódtam bennük, mert tényleg úgy viselkednek velem, mintha vér szerinti rokonok lennénk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.