Szegény Katalin hercegné számára egész biztos az is megterhelő, hogy szó szerint egy egész világ kíséri árgus szemekkel terhessége minden egyes pillanatát - mint ahogy tulajdonképpen az egész életét -, ám még a szülés közben/után sem engedheti el magát. A királyi család tagjaként ugyanis komoly szabályok kötik még a szülés körüli teendőit és kötelességeit is. Ezekből gyűjtöttünk össze egy párat a Sun cikke alapján.
1.A királynő az első
A királynő kell, hogy először értesüljön - természetesen a szülők után - a gyermek érkezéséről. Amikor György herceg született, Vilmos herceg állítólag egy kódolt vonalon hívta II. Erzsébetet az örömhírrel. A gyermek hivatalos érkezését pedig a Buckingham palota előtt illik bejelenteni - bár Katalin és Vilmos épp Györgynél eltértek ettől a hagyománytól, és a Twitteren tudatták gyermekük érkezését.
2.Kisbíró jelenti be a gyermek érkezését
Ez a szokás még a középkorba nyúlik vissza - amikor az emberek jó része még nem tudott olvasni. Jelenleg ezt a tisztséget Tony Appleton tölti be - bár, mint említettük, György esetében épp Appletont fosztotta meg a szerepétől a hercegi pár a közösségi oldalas bejelentéssel.
3.Támogatják az otthonszülést
A jelenlegi királynő - a tradíció részeként - a Buckingham palotában hozta világra gyermekeit. Diana hercegné volt az, aki megtörte a szabályt, és a londoni Szent Mária Kórház privát szárnyában szülte meg mind Harryt, mind Vilmost. Katalin is itt adott életet első két gyermekének - egyes hírek szerint azonban most otthon, a Kensington palotában fog szülni.
4.Nincs apás szülés
Az uralkodói családban - bármennyire is népszerű a nagyvilágban - nem támogatják az apás szülést.
5.Titoktartás mindenek előtt
A szülésznőket teljes titoktartás kötelezi: semmilyen információt nem adhatnak ki a külvilágnak sem a szülés előtt, sem utána.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.