Válófélben lévő felesége segíti Gergely Robit

Válófélben lévő felesége segíti Gergely Robit

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 22. 10:00
Hívták többször is éneklős show-ba, de csak most mondott igent Gergely Róbert. Ebben talán annak is szerepe van, hogy tíz év után különvált 24 esztendővel fiatalabb Némedi-Varga Tímeától.
Fái

Hosszú idő után végre beadta a derekát a kétszeres EMeRTon-díjas színész, énekes. Hamarosan ott áll majd A Nagy Duett színpadán egy ifjú szépséggel, és ki tudja, talán újra rátalál a szerelem.

– Korábban azért mondtam nemet az ilyen felkérésekre, mert színházi feladataim voltak. Most a csillagok úgy állnak, hogy kedvem is, időm is van. A Duettben sok érdekes, különleges helyzet alakul ki, ami kíváncsivá tett. Ráadásul a legnehezebb műfajban kell helytállni, a Duettben, ott hárul az előadóra a legnagyobb felelősség. Robi januárban volt hat­vanéves, ennek kapcsán elindult, Odavagyok magáért címmel egy fellépéssorozat. Abban duettezett Vágó Bernadettel, Malek Andreával, Végvári Ádámmal és Patai Annával is.

– Nem a duetténeklésről vagyok híres, és itt még lesz egy csavar is. Olyan partnerrel hoznak össze, aki nem énekes. A hölgyről annyit árulhatok el, hogy fiatal, energikus, és bombázó. Gondolkodtam, nem voltam biztos benne, hogy meg tudom csinálni, de hajt a kíváncsiság. Játékos lélek vagyok.

Ez azt jelentheti, hogy miután tönkrement a házassága, nincs szüksé­ge annyi szabadidőre.

– A magánéletem alakult, ahogy alakult – vonja meg a vállát.

– De például Timi felajánlotta, hogy ha nem ér rá a partnerem, gyakorol velem, segít. Ráadásul továbbra is együtt dolgozunk, hamarosan együtt indulunk vidékre a Gergely Theáterrel, a Pasik a pácban című darabbal. Van a világon arra példa, hogy intelligensen is meg lehet oldani problémákat. Szerencsés vagyok, bár lobbanékony a természetem, de higgadtan és értelmesen tudtuk megélni a szakítást. Ez a munka, ez a kis játék jót fog tenni nekem is. A szomorkodással nem haladunk előre… Mondom ezeket a nagy bölcsességeket… a felét nyugodtan húzza ki! – neveti el magát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.