Celeb

Rúzsa Magdi és Zséda is esélyes az X-Faktor mentori székére

kbv

Létrehozva: 2018.03.18.

Forrás: Fejér Bálint

Túlzás nélkül állíthatjuk, nagy felfordulást okozott múlt heti cikkünk, amelyben elsőként megírtuk, Radics Gigi külföldi karrierje miatt idén már nem ül be az X-Faktor mentori székébe. Azóta a műsor kedvelői azt találgatják, ki lehet az az énekesnő, aki idén Puskás Peti, ByeAlex és Gáspár Laci mellett helyet foglalhat a zsűriben. Az RTL Klub ugyan még semmit nem árul el a leendő mentorról, a Bors úgy tudja, Rúzsa Magdi a leg­esélyesebb.

A tavaly házasodott énekesnő maga is járt már meg tehetségkutatót, annak idején a Megasztárban tűnt fel, így pontosan át tudja érezni, mivel küzdenek ilyenkor a versenyzők. Ült a másik oldalon is, A Dalban három éven keresztül is véleményezett. A kommentelők szerint is ő a legesélyesebb a mentori székre.

A második legesélyesebb énekesnő Zséda, aki szintén zsűrizett már A Dalban, ráadásul éppen abban az évben, amikor az X-Faktor korábbi mentornői, Tóth Gabi és Radics Gigi is indultak.

– Jelenleg az énekesek castingja zajlik, a három férfi mentorral pedig már forgattunk is. A negyedik zsűritag személye is kiderülhetett már a szemfüleseknek a reklámszpotjainkból – mondta lapunknak Verebély Marcell. A produkció főszerkesztője az a negyedik mentor személyét nem akarta felfedni, azt azonban igen, hogy nemcsak a versenyzőknek, a mentoroknak is castingon kell részt venniük.

– Ha mentort keresünk, sosem egy konkrét elvárásoknak megfelelő személyt választunk, hanem olyat, akivel a négyes jól működik majd. Nem az a fontos, hogy valaki egyénileg hogyan viselkedik, hanem az, hogy a másik három mentortársával együtt legyen alkalmas – magyarázta a főszerkesztő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004611
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004611
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel