Meghódítja New Yorkot a Piramis nyertese

New York
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 07. 09:30
Bors

Varga Krisztián a TV2 Piramisának február 20-i adásában játszott, ahol társával, Tamással együtt összesen 2,1 millió forintot nyertek. Krisztián akkor úgy érezte, jó döntést ho­zott a Piramis ajánlatának elfogadásával, annak ellenére, hogy a játék során 4 millió forintot gyűjtöttek. A napokban ki­derült, hogy a két játékos ebből az összegből is valóra válthatja álmát. 

A jó barátok még idén New Yorkba utaznak, ahol a városnézés és a kötelező programok mellett feladat is vár rájuk, mivel Krisztián nevezett a világ egyik leghíresebb futóversenyére, a New York maratonra, és miután nevezését elfogadták, már semmi sem állíthatja meg, hogy teljesítse a több mint 42 kilométeres távot. Persze addig még várnia kell, hiszen maga a verseny csak november 4-én lesz, de őszig legalább van ideje tökéletesen felkészülni a megmérettetésre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.