A színésznő a Turay Ida Színház Az utolsó szerep című előadásában alakít egy halálos beteg színésznőt, akinek szembe kell néznie azzal, hogy az élet véges. Enci maga is megtapasztalta ezt: évekkel ezelőtt, várandósan szenvedett komoly autóbalesetet.
– A lányommal, Gigivel voltam hat és fél hónapos terhes, amikor autóval siettem haza vidékről egy elhagyatott úton. Nagy köd és eső volt, lesodródtam az útról, s csak később tértem magamhoz. A baleset utáni pillanatban lepergett előttem az életem, de volt egy olyan érzésem, mintha valaki visszalökött volna az életbe. Rögtön elmondtam egy hálaimát, majd feltűnt egy nyerges vontató, aminek a sofőrje elvitt a legközelebbi kórházba – mesélte Enikő, aki csak évekkel később rakta össze, gyerekkorában elhunyt édesapja segíthetett túlélni a balesetet.
– Nem tudok elmenni a jelek mellett. Amikor gyerek voltam, apukám egy autóbalesetben hunyt el, és pont egy nyerges vontató okozta a halálát. Hiszem, hogy akkor ő ott volt velem és visszalökött engem és az unokáját az életbe – fűzte hozzá.
Orvosa készítette fel a haldoklásra
A haldokló színésznő élethű megformálásához saját doktornőjétől kért tanácsot Enci. – A karakteremnek egy szívbetegség miatt tele van a tüdeje vízzel. Magam is többször szembesültem a halállal, amikor édesanyám átköltözött egy másik dimenzióba, ott feküdtem vele az ágyban. Fájdalmas emlék, de meg kell tanulni ezzel együtt élni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.