Cserben hagyta a producer Koltai Lajost

Cserben hagyta a producer Koltai Lajost

forgatás
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 06. 09:30
Meghiúsult Koltai Lajos egy évtize­de tervezett filmje. Már Londonban zajlottak a próbák, amikor a 8,5 millió eurós költségvetés nagy részét biztosító producer kiszállt a projektből.
K. Sz.

Az Os­car-jelölt rendező-operatőr, Koltai Lajos két nemzetközi produkció munkálatain dolgozott az elmúlt években, de a Treehouse című I. vi­lágháborús dráma 8,5 millió eurós (2 és fél milliárd forint) költségvetésű szerelemprojektje hosszú évek ke­mény munkája után kútba esett.

– Meghalt a történet, nem tudtuk megoldani a finanszírozását. Az angol producer meghívott minket Londonba, ahol megtartottuk az első olvasópróbát egy szállodában a film egyik főszereplője, Jeremy Irons társaságában. Imádta a történetet, de még aznap, a próba után ki­derült: a producer nem szerezte meg a beígért milliókat. Rettenetesen kellemetlen helyzetbe hozott Jeremy előtt, akivel jó barátok vagyunk – mesélte Koltai.

Az operatőr-rendező másik filmterve, az Aline és Wolfe című kosztümös romantikus film ha­ma­rosan megvalósulhat.

– Jelenleg egy német produkciós cégnél van a filmterv. A női főszerepre pár éve Meryl Streepet kértem fel, legutóbb, amikor felhívtam, azt mondta: Lajos, drága! Nagyon szeretlek, de ezt a filmet már három évvel ezelőtt elutasítottam, sajnos túl idős va­­gyok a szerepre. Ezután került képbe a Kártyavár című sorozatból ismert Robin Wright, aki korban pont megfelel a szerepre, és továbbra is érdeklődik iránta.

Koltai addig sem unatkozik, Szabó István Bizalom című filmjét újította fel a közelmúltban, illetve nemrégiben vehette át a néhai mestereiről elnevezett Ko­vács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.