16 milliót vittek el Stohltól

16 milliót vittek el Stohltól

játék
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 08. 09:30
G. Sz.

Autóra, motorra és utazásra költené A Piramis legújabb nyertese és előzetes tervük mellett kitartó párosa a 16,4 millió forintot.

Még az éles helyzetben is ragaszkodtak az előre megbeszéltekhez, ezért hatalmas összeggel fosztották ki Stohl Andrást A Piramis szerdai játékosai. Imre és Gergely még a jogi egyetemen kötött egymással barátságot. A játék előtt mindent elterveztek.

– Az volt a megállapodásunk, hogy bárki is lesz A Piramis belsejében, hétmillió forint alatti ajánlatot nem fogad el.

Mivel Gergő tartotta magát ehhez, és jól érezte, hogy helyesek voltak a válaszai, így 2,9 millió helyett végül 16 lett a vége – meséli a Borsnak Imre, aki a korábbi nyertesekhez hasonlóan sikerük titkát abban látta, hogy mertek játszani, és nem elsősorban a pénznyeremény járt a fejükben.

Most azon törhetik a fejük, mire költik a rájuk eső  8–8 millió forintot.

– Én veszek valami jó kis túramotort, Gergő pedig egy veterán autót szeretne. Beszéltük, hogy összehozhatnánk egy hosszabb vietnami gasztrotúrát is, nekem pedig a legnagyobb vágyam, hogy láthassam az Északi-sarkot – mondja Imre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.