Szabó István életműdíjat kapott Belgrádban

Szabó István életműdíjat kapott Belgrádban

mozi
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 24. 19:30
MTI

"Az igazi elismerés az, hogy ennyi embert látok egy moziteremben, ekkora közönséggel tíz éve nem találkoztam" - mondta Szabó István Oscar-díjas filmrendező a szerb fővárosban péntek este, amikor átvette a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST életműdíját, a Belgrádi győztes nevet viselő szobrocskát.

Mint mondta: nem először jár Belgrádban. Szerb barátait említve, nagy tisztelettel beszélt Ljubisa Samardzicról, Surda egykori megformálójáról, aki tavaly hunyt el, valamint a vajdasági magyar származású Eva Rasról és Dusan Makavejev rendezőről.

A filmünnepet a díj átvétele után a magyar rendező nyitotta meg, mégpedig a következő szavakkal: "Van egy titkom, amit most megosztok Önökkel: a fesztivál megnyílt."

A megnyitó előtti sajtótájékoztatón Szabó István elmondta: a filmes alkotók feladata az, hogy valami fontosat meséljenek el, és mindezt szórakoztató módon tegyék, a díjak pedig csak eszközt jelentek ennek a célnak az elérésében.

Kiemelte, hogy szerinte kétféle film létezik: jó és rossz. "Persze ízlés kérdése, hogy mit tartunk jó vagy nem olyan jó filmnek, de jó film az, ami valamilyen emberi értéket képvisel" - magyarázta.

Szabó István kitért a filmezés jövőjére is. Emlékeztetett arra, hogy az ötvenes és hatvanas években a film fontos művészeti ággá vált, hiszen olyan jelentős rendezők alkottak, mint Akira Kuroszava, Vittorio De Sica vagy Ingmar Bergman. "A filmnek üzenete volt" - tette hozzá. Hozzáfűzte: manapság otthon mindenkinek lehet akár 60-80 televíziós csatornája, és felvetődik, miért menne moziba, amikor esik az eső vagy havazik, hiszen mindig van valami a tévében, sőt az interneten is rengeteg filmet találhat. A film sorsának jövője szerinte a könyvekéhez lesz hasonlatos, vagyis a filmezés megmarad, de valószínűleg már nem több ezer emberhez, hanem néhány százhoz tud majd csak szólni a kisebb vetítéseken.

A magyar filmművészet felvirágzásáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon boldog volt, amikor a Saul fia két éve Oscar-díjat nyert. Azt is fontos lépésnek tartja, hogy Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről az idei Oscar-esélyesek között szerepel, hiszen kimagasló alkotásokról van szó.

Az idei belgrádi nemzetközi filmfesztiválon 116 filmet mutatnak be, a rendezvény fődíjáért Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis - Északi fény is versenybe száll 15 másik alkotással együtt.

A március 4-éig tartó filmmustrán tíz Oscar-díjra jelölt alkotást is levetítenek, a többi között A víz érintése, a Három óriásplakát Ebbing határában, a Lady Bird, az Én, Tonya és a Szólíts a neveden című filmet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.