Serena Rigacci: Roland volt a legjobb

Serena Rigacci: Roland volt a legjobb

Gulyás Roland
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 12. 11:00
Az énekesnő Olaszországból repült Buda- pestre, hogy élőben szurkolhasson szerelmének A Dal elődöntőjében, Gulyás Roland mégsem  jutott tovább.
N. D.

Serena Rigacci a kö­zönség soraiból, testközelből szurkolt szerelmének, Gulyás Rolandnak A Dal 2018 első elődöntőjében, és bár ennek köszönhetően Roland szemmel láthatóan vidámabb és oldottabb volt a színpadon, mint egy héttel ezelőtt, végül nem jutott be a döntőbe.

– Azt gondolom, ahogy a múlt héten, most is Roland volt a legjobb – jelentette ki a Borsnak Serena. – Ezt nem elfogultságból mondom, hanem azért, mert nagyon szeretem a hangját és bátor, erős személyiségnek tartom. Tele van célokkal, nem fog itt megállni. Még most is az előadása hatása alatt va­gyok, a szavam is elakad. Nekem ő így is nyertes, rettentően büszke va­gyok rá.

A jelek szerint a távszerelem Ro­land és Serena esetében működik, a fiú annyira örült barátnője érkezésének, hogy igazán nem is keseredett el a kiesése miatt. Az olasz szőkeség sem szeretné kivonni ma­gát a magyar zenei életből.

– Olyan gyakran akarok Magyarországra jönni, amilyen gyakran csak tudok. Nem pusztán Roland miatt, hanem a karrierem miatt is, nagyon szeretnék itt dolgozni, koncertezni. Amint azt látom, hogy valahol a közönség engem vár, me­gyek! – mesélte lapunknak vidáman mosolyogva Serena Rigacci.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.