Reverendában járt vízen Schmied Zoli

Reverendában járt vízen Schmied Zoli

A mi kis falunk
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 06. 09:30
Fái

A mi kis falunk második évadából sem hiányozhat a Schmied Zoli megformálta jóképű pap, akiért megőrülnek a nők. Lesz egy vicces jelenete, amiben megpróbál a vízen járni, hátha ezzel meg tudja menteni a falut. Kiderült, ez eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben.

– Zoli ottragadt egy másik jelenet forgatása miatt, akkor jött az ötlet, hogy csináljuk meg. Eszembe jutott, hogy a polgármester azt mondja, próbáljuk ki, lehet-e járni a tavon. Akkor miért ne próbálhatná ki? Mivel Zoli úgyis várakozott, hát megcsinálta – árulta el a rendező, Kapitány Iván.

A pap úgy, ahogy volt, reverendában besétált a horgásztóba, és elsőre úgy tűnt, sikerül neki. Ő lepődött meg a legjobban, de persze fürdés lett a vége.

– Nem volt hideg a víz, inkább a tó alja volt furcsa. Először csináltunk egy próbát, másodszorra sikerült a felvétel – meséli Zoli. – Nem is lett volna rá több idő. Úgy gondoltuk, ha sikerül, bekerül, ha nem, nem. Az az egy ruhám volt, idő sem lett volna megszárítani. Iván találta ki ezt a bónusz jelenetet, ami végül bekerült.

Schmied Zoli már az első évadot is szerette, nagyon kedvelte a stábot. A második évadot pedig még annál is jobban.

– Az elsőre kevesebb időnk volt, és az időjárás sem kedvezett. Most volt rá idő, és már tudtuk, hogy szeretik az emberek. Mi is vártuk a forgatásokat és ettől teljesen más lett a hangulat, nagyon jó volt.

A pap édesapját, az állatorvost, Reviczky Gábor játssza, akivel Zoli kifejezetten élvezi a munkát.

– Nagyon szeretem ezt a kettőst, ezt a viszonyt – utal arra, hogy az apja nem lelkesedik a papi hivatásáért, mivel unokát szeretne. – Azok a kedvenc jeleneteim, nagyon szeretem, amikor Revivel egymást piszkálgatjuk.

Dögös ruhák Tecán

A nagyszájú kocsmároscsaj a második évadban sokkal szexibb ruhákban szolgálja ki az alkeszeket. Kíváncsiak voltunk, vajon Bata Éva kérte magának?

– Elmondtam, hogy milyen típusúakat szeretnék, és hoztak. Bátrabban válogattam. De visszajönnek az első évadból ismert emblematikus darabok, mint például a szőrös mellény – nevette el magát Éva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.