Patakyék letiltották az EDDA-musicalt

Patakyék letiltották az EDDA-musicalt

letiltás
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 15. 09:00
Bors

Pintér Tibor nem csak az új, Zámbó Jimmyről szóló musicalje miatt kapott súlyos kritikákat többek között az énekes legenda családjától. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója rendezte az Edda-musicalt, A kört is, forgatókönyvét Oravecz János, zenéjét az Edda billentyűse és zeneszerzője, Gömöry Zsolt, a dalszövegeket pedig Pataky Attila írta. A zenés darab ősbemutatója Budapesten, a RAM Colosseumban volt 2013 májusában, tavaly február óta azonban nem játsszák sehol. A főszereplő, egyben a darab rendezője, Pintér Tibor szerint ennek prózai oka van.

– A darab óriási sikerrel ment Budapesten és vidéken is, sok előadást ért meg. Tavaly februárban egyszerűen lejárt a szerződés, és nem lett meghosszabbítva – mondta a Borsnak Pintér. A szerzők szerint ez nem igaz, A kör azért került le a műsorról, mert ők levetették.

– A darab valóban óriási sikerrel futott, de egy idő után olyan művészi és technikai hiányosságok merültek föl, hogy az Edda nem adhatta a nevét a produkcióhoz – mondták egybehangzóan a Borsnak a mű szerzői.

– Levelet írtunk Pintér Tibornak tavaly februárban, hogy innentől kezdve nem lehet játszani, és azóta nem is ment. A rajongók azóta is hiába várják az egyébként színvonalas szereplőgárdával színpadra állított musicalt, amelyben Tunyogi Bernadett, Koós Réka és Makrai Pál is szerepelt.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.