Celeb

Halála percéig ápolta felesége Tahi Tóthot

Bors

Létrehozva: 2018.02.24.

Hitvese, Kárászy Szilvia karjaiban szenderült örök álomra a színészlegenda, akinél egy éve jelentkeztek a betegség első tünetei.

Fekete zászló lobog a Vígszínház épületén, azt azonban a gyász szimbóluma sem fejezi ki, amit Tahi Tóth László hiánya okoz szerettei és rajongói szívében. A Kossuth- és Jászai-díjas színművészt csütörtökön, budai otthonában érte a halál. Tahi Tóth László felesége, Kárászy Szilvia karjai között halt meg. A zongoraművésznő hosszú hónapokon át erején felül ápolta, gondoskodott róla az utolsó percéig.

A TV2 reggeli műsorában, a Mokkában egyik legjobb barátja, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Péter beszélt arról, hogy az egy évvel ezelőtti, színházi rosszulléte előtt már voltak figyelmeztető jelek. Tahi Tóth László egy szilveszteri mű­sor felvétele előtt is rosszul lett. A szolnoki Szigligeti Színházban várták, mindhiába.

– A szilveszteri gálaműsor felvételére vártuk. Olyan sosem fordult elő, hogy ne jelent volna meg egy munkán. Próbáltam hívni, azt mondtam, ez lehetetlen, valaminek történnie kellett. Semmi nem jöhet közbe, hogy ne ér­tesítsen minket. Akkor volt az el­ső ilyen rohama, akkor jelent meg nála ez a szörnyű betegség – emlékezett vissza a szomorú esetre az igazgató. Utána, tavaly januárban a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul. De nem akarta cserben hagyni sem a közönséget, sem a kollégáit, ezért nagybetegen is végigjátszotta az előadást. A darab után mentő vitte kórházba.  

A Bors telefonon megkeres­te a tavaly Kossuth-díjjal kitüntetett színművész özvegyét, de lapzártánkig nem tudtuk elérni Kárászy Szilviát. Tahi Tóth László tavaly márciusban életmentő műtéten esett át, s bár októberben, mindenki nagy örömére visszatért a színpadra, a kór végül legyűrte a színészlegendát.     

Zárkózott ember volt

Tahi Tóth László színésztársait szabályosan sokkolta imádott kollégájuk halála. Igó Éva (képünkön) egyike volt azoknak, akik utoljára állhattak színpadra vele. – Már a pályám kezdete óta rettenetesen szerettem és tiszteltem őt. Volt egyfajta nagyon különleges humora. László végtelenül zárkózott ember volt, de amikor megnyílt, nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. A színpadon is kiváló partner volt, legutóbb az Audienciában játszottunk együtt. A takarásban mindig megvitattuk az élet nagy dolgait – mondta összetörve a színésznő.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek