Zalatnay Cini beszélget elhunyt édesanyjával

Zalatnay Cini beszélget elhunyt édesanyjával

anya
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 13. 04:40
­­Zalatnay Cini a mai napig beszélget elhunyt édesanyjával. Nem véletlen, hogy a következő nagy koncertjét is az ő emlékének ajánlja.
P. J.

Ötvenöt éve van a színpadon Zalatnay Sarolta, ami nem kis teljesítmény manapság. Az énekesnő sokat megélt ez idő alatt, és most szeretné emlékezetessé tenni az évfordulót.

– Február 5-én hatalmas koncerttel fogom ünnepelni a hetvenedik születésnapomat, és azt, hogy már ötvenöt éve vagyok a színpadon. Hála istennek azt állítják, hogy nem látszik, de nem szoktam letagadni a koromat. Ameddig van zene addig nincs baj – mondja az énekesnő. – Visszatérve a bulira: az Erkel Színházban rendezzük meg, ami különösen fontos helyszín az életemben, mert ott nyertem háromszor is Táncdalfesztivált. 

Cini nem csak a saját pályafutására emlékezik a koncerttel, hanem imádott édesanyjára is. 

– Sokan kérdezik, hogy miért adtam azt a címet az eseménynek, hogy „Az arcomat a fénybe fordítom – Édesanyám emlékére”. A név első része a Fák, Virágok, Szerelmek című dalomból származik. Édesanyám volt az, aki rábírt arra, hogy elénekeljem ezt a dalt. Azért kellett rábeszélnie, mert én abban az időben már rocker voltam, és nem illett a stílusomba egy ilyen szerzemény. Ő akkor azt mondta, hogy többféleképpen is tudni kell énekelni, és ezzel meggyőzött – emlékezik Cini.

– Minden alkalommal amikor ezt a dalt elénekelem összeszorul a szívem. A mai napig beszélgetek édesanyámmal és sokan furcsa szemmel néznek rám emiatt. Sok nehézséggel kellett szembenéznem, amióta ő elment, és hittem abban, hogy amíg ő élt semmi baj nem érhet. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. Ezért ajánlom neki a koncertet – mondta meghatódva az énekesnő, aki jelenleg keményen diétázik, hogy formába hozza magát a nagy eseményre, ugyanis azt tervezi, hogy néhány régi fellépőruháját is előveszi a szekrényből. 

Püspöki titkár volt

Zalatnay Sarolta édesanyját, Mikuscsák Sarolta Etelka Irmának hívták, és a Magyar Evangélikus Egyház püspökének titkára volt. Lányát operaénekesnek szánta, és egész életében komoly irányító szerepet töltött be az életében. Cini édesanyja 1994-ben hunyt el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.