Pacalmérgezés miatt vega Gáspár Zsolti

Pacalmérgezés miatt vega Gáspár Zsolti

Gáspár Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 04. 11:30
Fái

Tüdő, vese, bármilyen belsőség jöhetett, imádta, míg intenzívre nem került. Győzike tesója ma már csak tésztát eszik, úgy megharagudott a húsokra.

Kasza Tibi műsorában, Gáspár Zsolti a bátyja lányával, Evelynnel próbálta kitalálni, ki, hány éves.

– Én voltam a főszereplő – szögezte le szerényen Zsolti. – Már nagyon várom, azt mondják, rendkívül mulatságos voltam.

Valóban. A legviccesebb az volt, amikor elmesélte, hogyan lett vegetáriánus.

– Még szegény anyukám élt, isten nyugosztalja, amikor a sok belsőség miatt annyira rosszul lettem, hogy be kellett vinni Salgótarjánba a sürgősségire. Kiderült, hogy hasnyálmirigy-gyulladásom van. Átértékeltem az éle­temet: harminc évig mindenfajta húst ettem, most kiürítem ma­gam. Diéta közben megutáltam a húst, még a halakat is.

Az intenzíven azt mondták Zsoltinak, ha sokáig akar élni, akkor erről le kell mondania.

– Még diabetikus is jött hozzám a kórházba elbeszélgetni. Túlsúlyos is voltam, olyan százharminc kiló. De most is az lettem, mert rengeteg tésztát eszem. Szenteste a feleségem sütött le kacsát, csirkét, de nem eszem, megharagudtam ezekre. Már negyedik éve.

Zsolti felesége kénytelen többféleképpen főzni, mert a kislányuk gluténérzékeny.

– Ha ma este nyerünk Evelynnel, akkor a Heim Pál és Bethesda Kórházat fogom támogatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.