Az X-Faktort is megjárt Ádám holdkóros lett a stressztől

Az X-Faktort is megjárt Ádám holdkóros lett a stressztől

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 02. 08:00
kbv

Remélhetően nem okoz komoly stresszt Szabó Ádám életében, hogy elindul A Dal versenyén. Az X-Faktort is megjárt harmonikás-énekes ugyanis korábban szélsőségesen reagált a tartós feszültségre: alvajáró lett. 
A zenész a kollégiumi lakótársait ijesztgette öntudatlan éjszakai vándorlásaival. Bár a holdkórosság sok tréfa forrása lehet, azért meglehetősen ijesztő és veszélyes szokás.

– Három évig lak­tam kollégiumban három sráccal, az egyikük az a Katona Tomi, akivel a YesYes zenekart alkotjuk – mondta el lapunknak Ádám. – Többször mesélték a srácok, hogy esténként megjelentem, úgy tűnt, mintha éb­ren lennék, de ha szóltak hozzám, nem válaszoltam. Én pedig másnap egyáltalán nem emlékeztem semmire. Voltak veszélyes helyzetek is, egyszer az ablak felé indultam meg, más­szor pedig felkaptam egy tárgyat, és azzal püföltem a radiátor csövét. 

Az énekes hozzátette, ekkoriban járt harmonikázni, rengeteget készült a versenyekre, gyakorolt, és sokat stresszelt a helyezése miatt. – Azóta ez már elmúlt, pedig nem jártam semmiféle kezelésre. Csak a koleszban fordult elő. De még mindig nem egyszerűek velem az éjszakák, ugyanis hangosan beszélek, és állítólag káromkodom is.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.