Király L. Norbert nem tűnt el, csak más címre költözött

Király L. Norbert nem tűnt el, csak más címre költözött

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 06. 10:00
Az X-Faktor korábbi sztárját keresi a rendőrség, mivel a volt felesége elmaradt tartásdíjat keres rajta. Az énekes menedzsere szerint már tárgyalnak a vitázó felek.
G. Sz.

Tartási kötelezettség elmulasztása – ez a hivatalos oka annak, hogy december 1-jén a rendőrség körözést adott ki az X-Faktor első szériájának harmadik helyezettje, Király L. Norbert ellen.

Az énekes még 2011-ben ismerkedett meg Nikivel, és ak­kor úgy tűnt, megtalálta élete párját: egy évvel később összeházasodtak, majd fiúgyermekük született. A kapcsolatuk azonban Norbi gyakori éjszakai kimaradásai, a mindennapos viták, a folyamatos féltékenység és az énekes egy korábbi egyéjszakás kalandja miatt 2014 decemberére menthetetlenné vált. Úgy döntöttek, elválnak, a kisfiú pe­dig édesanyjával maradt.

Románcuk kezdetén Norbi az X-Faktor közönségkedvenceként még dúskált a fellépé­sekben, ám 2017-ben már szinte alig lehet látni a színpadon. Ko­rábban a hétköznapokban ingatlanértékesítőként próbált megélni, ám a jelek szerint a bevételei jócskán megcsappantak, mert a kis Domi tartásdíját sem tudta már fizetni. Korábban még azzal is viccelődött, hogy pá­lyát vált, és pornószínészként próbálja megkeresni a mindennapi betevőre valót.

Az anyagi gondjai ellenére egy héttel ezelőtt New Life címmel új dalt jelentetett meg, és december 1-jén egy Facebook-videóban apró, de modern garzonlakásból jelentkezett be.

Az énekes egyelőre nem akar nyilatkozni a rendőrségi ügyről, ám menedzsere la­punk­nak elmondta, Norbi és volt párja, Niki között a gyerektartással kapcsolatban van egy kisebb nézeteltérés, ám az ügy megegyezés, illetve tárgyalás alatt van.

– Kellemetlen helyzet, ami most kialakult. Felvettük már a rendőrséggel is a kapcsolatot, és Norbi nem tűnt el, hanem csak másik címre költözött – közölte a Borssal a menedzser.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.