12 évet kaphat az ififocistákkal szexelő tanár

12 évet kaphat az ififocistákkal szexelő tanár

foci
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 15. 08:15
Több rendbeli szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt nyújtott be vádiratot a budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség az ellen a tanár ellen, aki a Honvéd fociakadémiáján is oktatott.
T. D.

Már most kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy a tárgyalóteremben ismét ott ül a fiammal szemben – mondta a Borsnak G. Erzsébet, az egyik focista áldozat édesanyja. Hozzátette: már az ügyészség által kiküldött levél átvétele is megkönnyebbülést okozott.

– Nagyon zaklatott az életünk emiatt az ember miatt. A fiam azóta pszichológushoz jár, nem mondom, hogy ne tudná élni a mindennapjait, de mély nyomot hagyott benne. És ahogy fény derült arra, hogy nincs egyedül, és sokan beszélni kezdtek, még rosszabb lett: újra és újra szembesülnie kell a történtekkel. Az ügy kirobbanása óta a szülők tartják egymással a kapcsolatot, most szembesülnek azzal, milyen sok gyerek érintett.

– Reméljük, a férfi a legmagasabb büntetést kapja – mondta Erzsébet. Ez egyébként – bűnhalmazat miatt – tizenkét évet jelent. Emellett indítványozták, hogy a vádlottat minden pedagógiai tevékenységétől tiltsák el (a földrajz- és némettanár főállása egy zuglói szakgimnázium volt, ahol igazgató-helyettesként dolgozott).

A vád szerint tanári hivatásából származó hatalmát felhasználva több diákjával létesített szexuális kapcsolatot. Két olyan eset is volt, amikor erőszak és közvetlen fenyegetés nem történt, ám érzelmileg zsarolta a fiatalokat, és így vette rá őket a szexuális együttlétre. A többi diák esetében, ha nem is történt szexuális cselekmény, a felügyelete alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. Az ügyészség vádiratában összesen négy kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.