Nagy port kavart a Bors szerdai cikke, melyben Ambrus Attila és Vujity Tvrtko régóta húzódó ellentétét próbáltuk feltárni. A két férfi az ATV kamerái előtt keveredett szópárbajba kedd reggel. A sapkás riporter azt kérdezte Ambrustól, hogy szerinte az emberek miért sztároltak egy bűnözőt? A Viszkisnek elszállt az agya és közölte, hogy ő legalább nem álnéven él. A Bors munkatársa ezután hívta fel a ma már keramikusként dolgozó férfit, aki elmondta, hogy már a börtönben sem tetszett neki, ahogy Tvrtko folyamatosan bántotta. Számára a tévés egy hiteltelen senki, és még ez volt a legenyhébb kifejezés, amit vele kapcsolatban használt.
Vujity Tvrtkót szerdán is kereste a Bors, de ő nem válaszolt megkeresésünkre. Helyette Facebook-oldalán egy terjedelmes bejegyzésben írt a Viszkisről. Állítása szerint kettejük ügye sok pénzzel és azzal áll összefüggésben, hogy az ő közbenjárására hoztak egy 2012. január 1. óta létező jogszabály, amely szerint egy bűnöző nem kaphat pénzt a bűncselekményével kapcsolatos interjúiért, könyvéért, szerepléséért. Tvrtko ezzel lezártnak tekinti a történetet, és magánemberként örül, hogy Ambrus szakmát tanult és ebben a szakmában sikeres. Ambrust arra kértük, kommentálja a bejegyzést.
– Én értem és elfogadom az álláspontját, de közel sem arról szól a történet, amit ő írt. Rengeteg részigazságot közölt, de mint mindig, megint csúsztatott – kezdte Ambrus.
– Én is úgy gondolom, hogy ilyen jellegű honoráriumokat nem szabad kifizetni. Bár sokaknak az jöhet le, én nem abból élek, hogy valamikor kiraboltam harminc bankot. Most is épp a műhelyemben dolgozok és magasról teszek rá, hogy többek között neki köszönhetően nem kapok a filmért gázsit. Én el tudok adni annyi kerámiát, amiből megélek, és bár nem leszek soha gazdag ember, nem is vágyom már Maseratira – mondta Ambrus, aki a vitát lezártnak tekinti, de utoljára még egyet odamart Tvrtkónak.
– Az én életem nem arról szól, hogy tévéből tévébe járkálok és osztom a nagy semmit. Szilárd már jóval a jogszabálymódosítás előtt, a kétezres évek közepén ostorozott engem, és a korlátolt gondolkodása miatt hiszi azt, hogy a pénz miatt haragszom rá. Ahelyett, hogy a lényegről beszélne, hogy a filmmel mennyit dolgoztunk és hogy több száz embernek adott munkát a produkció, inkább emberekkel szemben fogalmaz meg erkölcsi normákat. Sokkal fontosabb számomra a film, minthogy belemenjek egy ilyen személyeskedő vitába, mert egy sas legyekkel nem foglalkozik.
Óriási tömeg, telt ház és sztárdömping volt a Viszkis című film bemutatóján kedd este. A várva várt produkcióra rengetegen voltak kíváncsiak a hírességek közül is.
Természetesen a filmben játszó színészek is részt vettek a bemutatón, akik közül Móga Piroskával, a Viszkis szeretőjével beszéltünk.
– Egy emberi sorsot mindig egyben kell nézni. Nem elég azt látni, hogy csak egy bankrabló volt, hanem fontos ismerni a gyermekkorát, a börtönben eltöltött életét és az azutáni társadalomba való integrációját. A filmben pontosan az a jó, hogy nem hőst farag a Viszkisből, hanem bemutat egy emberi életet, a jó és rossz döntéseket egyaránt – fejtette ki Móga Piroska.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.