Ambrus Attila: Tvrtko egy hiteltelen senki

Ambrus Attila: Tvrtko egy hiteltelen senki

Vujity Tvrtko
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 22. 04:30
<p>Vujity Tvrtko élő adásban támadta le Ambrus Attilát. A Viszkis bebizonyította, hogy szópárbajban sem marad alul. </p>
G. Sz.

Ambrus Attila a róla szóló filmet szerette volna népszerűsíteni az ATV Start Plusz című műsorában az őt alakító színésszel, Szalay Bencével, ám az élet és Vujity Tvrtko keresztülhúzta a számításait. A műsorvezető ugyanis nehezményezte, hogy Ambrus Attila bűnözőként vált sztárrá, és most is csak ezért foglalkoztatják az Ázsia Expresszben, ezért készült róla könyv és ezért filmesítették meg az életét. A Viszkis nem is hagyta válasz nélkül a támadást, többek között arról beszélt élő adásban, hogy Vujity Tvrtkóval ellentétben ő legalább a saját nevén él, és egyébként sem ő kardoskodott azért, hogy filmet forgassanak róla (a beszélgetésről/vitáról itt írtunk). Ambrus a Bors munkatársának telefonon beszélt arról, mióta áll gyakorlatilag háborúban a tévéssel.

– Évekkel ezelőtt a börtönben láttam a tévéműsorait, amikben ő próbált velem szemben erkölcsi magaslatokból beszélni. Néhányszor csúnyán belém állt, úgy minősített, hogy én nem tudtam neki válaszolni – kezdte a lapunknak Ambrus.

– Nem vagyok büszke arra, amit korábban csináltam, leültem érte a büntetésemet, viszont az nem működik, hogy ez az ember leszedi rólam a keresztvizet. Már évek óta azon agyaltam, hogyan tudok revansot venni rajta, eredetileg le akartam szedni a sapkáját, de egy ügyvéd felvilágosított, hogy ez is büntetőjogi kategóriába esik – mondta Ambrus, majd hozzátette, hogy korábban egy TV2-s interjút is csak úgy vállalt el, ha nem Tvtrkóval, hanem egy má­sik, kevésbé elfogult riporterrel beszélgethet.

– Már hánytam attól, hogy ő évek óta belém törli a lábát, miközben álságos dumákkal próbálja eladnia az embe­reknek a sz*ros történeteit. Próbáltam a helyzetet kulturáltan megoldani, de már a felvezetőjében azt mondta, hogy én másoknak, többek között neki is elloptam a pénztárcáját. Azt nem értem, hogy aki a saját nevét nem meri felvállalni, az miért támad úgy embereket, hogy azok nem tudják megvédeni magukat. A szememben ő egy hiteltelen senki, nem adok egy évet, és innen is kirúgják, ahogy Amerikából is hazatántorgott  – mondta a Viszkis, aki szerint Tvrtko egyszerűen irigy, amiért róla készül készül film, és nem a tévés pokoli történeteiről.

Az incidenssel kapcsolatban Facebook-oldalán megkerestük Vujity Tvrtkót is, aki bár látta üzenetünket, nem válaszolt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.