Sztárban sztár +1 kicsi: Varga Miklós szerepeit lenyúlta a fia

Sztárban sztár +1 kicsi: Varga Miklós szerepeit lenyúlta a fia

szerep
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 26. 11:30
Fái

Az már kiderült, hogy az énekes Varga Miklós lánya is tehetséges, hiszen Pál Dénessel megnyerte a tavalyi szériát. Idén a fia, Szabolcs indul a show-ban, róla annyit lehet tudni, hogy megállja a helyét rockikon apja szerepében.

– Az Itt élned, halnod kell című produkció rendezője, Koltay Gábor a tavalyi életműkoncertemen hallotta Szabit énekelni – meséli az apa. – Mivel elég későn derült ki, hogy országos nyári turnéra indul a produkció, más irányú elfoglaltságaim miatt egy előadásra sem értem rá. De az ott látott, hallott produkció alapján Koltai felkérte Szabit, és a gyerek tökéletesen megoldotta a szerepet.

Szabolcsot eredetileg is beválogatták tavaly a Hősök terén színpadra állított produkcióba, de kisebb szerepre.

– A turnéváltozatra először apát kérték fel, aztán felhívtak, hogy elvállalnám-e. Lement a hat előadás, óriási siker volt az ország minden pontján. Ennek a turnénak a zárása lesz az Arénában, ahol apa is visszatér, de nem azokkal a dalokkal, amiket „elvettem” tőle – neveti el magát Szabi, majd komolyan hozzáteszi: – Ez nekem 16 évesen óriási élmény lesz! Százszereplős produkció, a színpadon megelevenedik Magyarország történelme, a honfoglalástól a rendszerváltásig.

– Most december 15-re Koltay Gábor visszahívott a produkcióba, nekem új szerepeket adtak, így leszünk a gyere­keimmel hárman a színpadon.

De előtte még ma este Szabi debütál a Sztárban sztár +1 kicsiben Vastag Tomival. Édesapja szerint nagyon jól összepasszol a hangjuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.