Nem a legjobb hang nyeri az X-Faktort?

Nem a legjobb hang nyeri az X-Faktort?

Ricco és Claudia
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 22. 08:00
A döntős gárda talán még sosem volt olyan sokszínű, mint a 2017-es X-Faktorban. A műsor producere elárulta, mi döntheti el a versenyt.
ND

Közeledik az X-Faktor döntője, ahol a három dobogós talán jobban különbözik egymástól, mint eddig valaha a verseny története során. A műsor producere, Schiwert-Takács László hangsúlyozza, hogy az X-Faktor nem pusztán énekverseny, így a győzelem több összetevőből áll, ezek pedig így vagy úgy minden versenyzőben fellelhetőek.

– Lehet, hogy az első nagyon komoly nemzetközi sikereket elérő magyar énekes olasz lesz – kezdte az esélylatolgatást Serena Rigaccinál a producer. – Serenában óriási potenciál van. Az, hogy az élő adásokban még jobb, mint a próbákon, azt jelenti, hogy igazi „versenyló”: akkor teljesít, amikor kell. A motiváltsága abból is látszik, hogy ennyire fiatalon, mégis jelentős tapasztalatokkal a háta mögött, tudatosan készül a pályára.

Schiwert példaértékűnek tartja, hogy a versenyzőkben – a szombaton kiesett Tóth Bettinával együtt – mérhetetlen elszántság és akaraterő rejlik. Nem pusztán sodródnak, sokat és tudatosan tesznek a céljaik eléréséért.

– Ricco és Claudia esetében nagyon izgalmas lenne, hogy egy csapat nyerné az X-Faktort. Elképesztően komoly tudás van a birtokukban, a kettejük közti emberi kapcsolat jelentőségéről nem is beszélve. Jó rájuk nézni, szeretet árad belőlük, és mint tudjuk, ebben a műsorban az éneklés mellett épp az ilyen plusz összetevőkön van a hangsúly. Roland pedig arra született, hogy ezt az utat járja – terelte a szót a harmadik esélyesre Schiwert-Takács László. – Egyrészt a hangszíne ezer közül is felismerhető, másrészt, valljuk be, kevés a hozzá hasonló markáns, férfias karakter a hazai zeneiparban. Emellett hihetetlenül kedves, szeretetre méltó figura.

Annak, hogy a versenyzők között van olasz és szlovákiai magyar is, Schiwert szerint nincs jelentősége. A szavazást nem befolyásolja, repülővel pedig talán rövidebb idő alatt el lehet érni Budapestet, mint hazai távolsági közlekedéssel, a győztes pedig nemzetiségtől függetlenül a mi büszkeségünk lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.