Beteg feleségének szenteli életét: feladta karrierjét Chuck Norris

Beteg feleségének szenteli életét: feladta karrierjét Chuck Norris

akcióhős
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 16:30
Jó ideje eltűnt a nyilvánosság elől a 77 éves akcióhős, Chuck Norris. Most kiderült, a feleségét ápolja, aki egy orvosi vizsgálat után lett súlyos beteg.
Bors

Majdnem teljesen lebénult Chuck Norris felesége, Gena az MRI-vizsgálat előtt kapott injekciótól – írja a Daily Mail. Ez az injekció arra szolgál, hogy megfesse a vizsgálandó területen az ereket. Az 54 éves asszony férjével együtt úgy gondolja, hogy az injekcióban található gadolínium alapú  kontrasztanyag mérgezte meg.

Chuck Norris a felesége kedvéért a filmezéstől is visszavonult, és azért kampányol, hogy mások is értesüljenek az MRI-injekciók veszélyeiről.

– Már többször azt hittem, el­veszítem a feleségemet, így a legfontosabb feladatom jelenleg az, hogy életben tartsam – mondta a színész.

– Mire elkezdtek kezelni, már hét kilót fogytam, és kizárólag a bébiételt tudtam lenyelni – nyilatkozta az asszony, aki ugyan már nincs ágyhoz kötve, de az elmúlt négy évben összesen kétmillió dollárt (537 millió forintot) költött kezelésekre. A házaspár a múlt héten több gyógyszeripari cég ellen is pert indított.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.