A tudomány szerint is lehett volna más a Titanic befejezése

A tudomány szerint is lehett volna más a Titanic befejezése

Leonardo DiCaprio
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 19:00
Mivel ez a film készítőin múlt, nem annyira valószínű. A rajongókat viszont ez a legkevésbé sem érdekli.
Bors

20 évvel ezelőtt került a mozikba a Titanic, James Cameron nagyszabású romantikus filmje. A három órán keresztül húzódó szerelmi történet, melynek során egy hajókatasztrófát is láthatunk, két évtizedete nem hagyja nyugodni a rajongókat. Rose és Jack kapcsolatáról sosem tudhatjuk meg, hogy a szárazföldön is megállta-e volna a helyét, hiszen a hajó süllyedésekor a szerelmeseknek mindössze egy ajtó jutott mentőcsónakként, amin csak az egyikük tudott megmenekülni a fagyos vízből. A Leonardo DiCaprio által alakított főhős feláldozta magát, hogy megmentse Kate Winslet karakterét. 

Rajongók sora próbálta már bizonyítani, hogy akármennyire is ezt követelte a film cselekménye, nem lett volna szükségszerű Jack önfeláldozása. Az eddigi kísérletek alapján a fizika törvényei nem hazudtolták meg James Cameron drámáját, amikor viszont bevetettek néhány trükköt, kiderült, hogy Jack is túlélhette volna.

Most egy csapat ausztrál diáklánynak sikerült a matematika segítségével is bizonyítani, mivel eredményeik azt mutatják, ketten is elfértek volna a vízben lebegő ajtón, így a főhőseink mindketten túlélhették volna a katasztrófát. A 15-16 éves lányok egy nemzetközi matekversenyen prezentálták kutatásukat, amiket hosszas vizsgálódás és valószínűleg sok mozizás előzött meg, írja a Daily Mail.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.