Zséda megálmodja a jövőt

Zséda megálmodja a jövőt

klip
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 31. 17:00
ND

Az Álomutazó mesemusical betétdalaként fog felcsendülni Zséda A mindenségen át című dala. A dolog érdekessége, hogy az énekesnő előre megérezte, hogy a galaktikus történethez köze lesz a dalhoz.

– Előfordult már, hogy szó szerint valóra vált az álmom, és arra is volt már példa, hogy amit fejben elképzeltem, az a valóságban köszönt vissza rám – kezdte a filmbeillő történetet Zséda. – Ehhez a dalomhoz, ami az Álomutazóban is hallható lesz, már az elejétől kezdve egy galaktikus, űrhöz köthető videoklipet képzeltem el, pedig akkor még nem is tudtam, hogy ebben a darabban egy űrállomáson dolgozó édesanyát fogok játszani. Amikor a valóságban szépen lassan összeállt a kép, és az űri “videoklip” egy musical formájában valóra vált, az számomra döbbenetes volt.

Miközben koncertjeire és musical fellépésére készül, HangSzínek címen új kalendáriumát is bemutatta az énekesnő.

– A HangSzínek cím persze nem véletlen. Az énekesi oldalam mellett a nőiség sokszínűségére is utalok. A szemérmesen elpiruló, a hófehér ártatlanság, a vörös szenvedély, a hideg kék, a fekete rúzs.  Ezek a női színek egyre jobban kibővültek. A filmhősnők sem egyszerűen szépek és szexik, hanem okosak, szórakoztatóak és véleményformálóak. Nem véletlenül foglalkozik annyit a sajtó a női egyenjogúsággal, hiszen olyan változás van a levegőben, amire oda kell figyelni. Én is sokszínűnek tartom magam, hisz a nőiséget, az anyaságot és a folyamatosan dolgozó nőt nehéz lenne egy színnel kifejezni. Ha mégis választanom kéne, akkor a vörös ötven árnyalatával jellemezném magam.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.