Öt gyereket akar Oláh Gergő

Öt gyereket akar Oláh Gergő

gyermekáldás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 04. 09:30
ND

Oláh Gergő már most egy negyedik gyerekről álmodik, miközben úgy gondolja: nem szabad, hogy a családalapítást anyagi tényezők befolyásolják. Az énekes nem a levegőbe beszél, hiszen szerelmével, Nikivel való házasságát követően úgy vágtak bele a gyerekvállalásba, hogy – ahogy Gergő fogalmaz – nem csak saját lakásuk, de még saját kanaluk sem volt.

– Annak idején azt mondtam Nikinek, hogy addig nem szeretnék gyereket, amíg nem lesz saját házunk, biztos, jól fizető állásom, kocsink, de aztán rájöttem, hogy a mostani hazai körülmények között erre talán húsz-harminc évet kellene várni – emlékezett vissza Gergő. – Mi viszont nem véletlenül kötöttük össze az éle­tünket, családot szerettünk volna alapítani, ebbe pedig nem szólhat bele senki és semmi. Így nekünk akkor született két gyermekünk, amikor jóformán semmink sem volt, hiszen ami fontos, azt pénz nélkül is meg tudjuk adni nekik.

Gergő imádja a nagycsaládi légkört, de mivel tudja, Niki viszi a nagyobb részt a gyereknevelésből, ráhagyja a döntést, hogy bővül-e a fa­mília.

– Úgy gondolom, Nikinek időre van most szüksége, de én örömmel vállalnék egy ne­gyedik lurkót. Családcentrikus vagyok, boldoggá tesz, hogy három gyerekünk van, de a négynek is örülnék, sőt az ötnek is – mondta a Borsnak vidáman Gergő, aki két nagyobbik gyerekével gyakran zenél otthon, és nem bánná, ha bővülne a „zenekar”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.