Nagy Sándor lelépett a buliból

Nagy Sándor lelépett a buliból

szereplés
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 18. 12:00
ND

Hajnalig ünnepeltek a Játékszín új, 39 lépcsőfok című előadásának résztvevői a darab premierje után, amely darabban – ahogy azt a Bors korábban megírta – négy színész, Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Szirtes Balázs és Nagy Sándor játszik nem kevesebb mint 31 szerepet. A színészek közül Szirtes Balázs és Nagy Sándor az, akik együttesen 26 karaktert jelenítenek meg úgy, hogy gyakran mindössze egy perc áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy egy teljesen új személyiség bőrébe bújjanak.

– A szövegtanulás időszaka alatt főleg mentálisan volt megterhelő a helyzet, utána már in­kább fizikailag. Ugyanakkor megkönnyíti a színészi feladatot az, hogy már a próbák során is egy hullámhosszon voltunk a színésztársaimmal – árulta el lapunknak Nagy Sándor, aki táncjelenetektől kezdve vonatos üldözésig számos helyzetben másodpercre kiszámított jelenetekben vesz részt, és sokszínű karakterei közt még egy kutyaszereplőnek is hangot kölcsönöz. Ő egyébként másnap a Madách Színházban játszott, így a buli helyett hamar az alvásnak adta át a főszerepet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.