Leleplezi Ferót a Beatrice-sztori

Leleplezi Ferót a Beatrice-sztori

alapítás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 20. 09:00
HG

Az Újszínházban színre viszik a Beatrice-sztorit, úgy hírlik, a Rice, Rice, Beatrice több okból is ütős darab lesz. Falussy Lilla Nagy Feró önéletrajzi kötetéből, a Beatrice-sztoriból állította össze a színdarab történetét, így a színpadi változat is a zenekar frontemberének szemszögéből elevenedik meg. A műben Feró nyers stílusában ejt szót magán­életéről is, amelyben főszerepet játszott annak idején az énekesnő, Csuka Mónika. A könyvről hallott az énekes­nő, meg is lepődött, amikor valaki rákérdezett, olvasta-e?

– Egyik ismerősöm kérdezte, közben elég furcsán né­zett. Azt válaszoltam, hogy nem. Már nincs köztünk harag, főleg ennyi idő után, és van egy közös lányunk is. Feró meghívott bennünket a férjemmel a november 24-i bemutatóra, de nem tudunk elmenni – szögezte le az énekesnő, aki a könyvet ezek után sem akarja elolvasni.

Csuka Mónika már újból férjhez ment, második házassága  pedig sokkal jobban sikerült: több mint harminc éve él boldogan belgyógyász férjével. A Beatricét annak idején Csuka Mónika alapította, ám miután Feró megjelent az ő és a zenekar életében, egy év után már nem ő irányította az együttest.

– Nem sokkal azután, hogy 1970-ben belépett a Beatricébe, átvette a vezető szerepet. Feróval 1977-ig voltunk együtt, sokat tűrtem. De egy napon azt mondtam neki, hogy vége, elég volt. Nagyon csodálkozott. Azóta rájöttem, nem voltunk egymáshoz valók. A Gyere kislány, gyere egykor népszerű dal előadója azóta visszavonult, évtizedek óta éneket tanít An­gyalföldön, és van egy retróklubja is. A színdarabban Gregor Bernadett játssza Csuka Mónikát.

– Velem együtt az egész társulat na­gyon várja a bemutatót. Nem egy szokványos előadásra készülünk, hisz a zenekar majd élőben játszik, és táncosok is részt vesznek a produkcióban – mondta la­punknak Gregor Bernadett.

Nagy Feró és a Beatrice zenekar tagjai mellett a 80-as évek zeneiparának jellegzetes figurái, hatalmasságai és sztárjai is megelevenednek majd a darabban. Korda György mellett feltűnik az akkori lemezgyártás hazai mogulja, Erdős Péter is. 

Feró egy év alatt átvette az uralmat

A Beatrice 1969-ben alakult lányzenekarként, tagjai főleg feldolgozásokat játszottak. Csuka Mónika volt a szólóénekes, aki gyerekkora óta komolyzenei képzést kapott, három hangszeren is tudott játszani. Nagy Feró először csak showmanként csatlakozott az együtteshez 1971-ben. Aztán csak a „fiús” dalokat kezdte énekelni, utána egyre többet szerepelt a zenekarral. Egy év múlva vette át a zenekarvezetői szerepet Mónikától. Akkor már a magánéletben is egy pár voltak. Házasságuk 1977-ig tartott. A zenekar 1977-ben feloszlott, majd a következő évben Nagy Feró Miklóska Lajos basszusgitárossal, Lugosi László gitárossal, Gidófalvy Attila billentyűssel és Donászy Tibor dobossal újjáalakította a Beatricét.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.