Celeb

Hús nélkül fogy Peller Anna

Bors

Létrehozva: 2017.10.20.

Három hónapja nagyot fordult a világ az RTL Klub Reggelijének háziasszonyával, azóta ugyanis nem eszik semmilyen húsételt. A színésznő szinte egyik napról a másikra határozta el, hogy lemond az efféle örömökről.

– A testvérem, Mariann már egy éve nem eszik húst, és azt láttam rajta, hogy ez nagyon jó neki. Most már én is érzem, rettentő jót teszek a szervezetemmel, hogy lemondtam a húsról. Szellemileg is frissebb vagyok, nehezebben fáradok el, jobban alszom, és nyolc kilót fogytam is. Igaz, ez utóbbi nem volt kifejezett cél, de na­gyon örülök neki. Úgy érzem, a szervezetem igazi megtisztuláson megy keresztül. A legjobb az, hogy megszűnt az állandó migrénem is – mondta Anna.

– Figyelem a szervezetemet, és azt érzem, sokszor még tejtermékre, tojásra sincs szüksége, így nem is eszem. A hús nem hiányzik, bármit el lehet készíteni tofuból és szejtánból, vagyis búzahúsból. Ezekben ugyanannyi a fehérje egyébként, mint a csirkében  – magyarázta a színésznő, akinek a férje, Miki és a kislánya nem lett vega, ezért Anna mindennap kétfélét kénytelen főzni, akár oldalast is süt a családnak. Anna egyébként pár éve már megpróbálkozott a vegetarianizmussal, de egy év után úgy érezte, szinte megbolondul egy kis húsért.

– Most nagyon jól érzem magam, de mégsem mondom, hogy örökre vegetariánus leszek. Hiszen ha lenne még egy babám, amit már régóta tervezünk, akkor biztosan ennék húst a várandósság alatt.   

Ellentábor

Horváth Éva paleo, vagyis ősemberétrendet visz, ez azt jelenti, hogy szinte kizárólag húst eszik. Többféle ételallergia keseríti az életét, így egyrészt nem volt más választása, másrészt amúgy is imádja az állati eredetű termékeket. Fekete Laci, a legerősebb magyar fénykorában képes volt két kiló húst is elfogyasztani egyetlen étkezésre, amit tizenkét krémessel fojtott le.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956910
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956910
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap