Nagy reményekkel érkezett Majka műsorába egy testvérpár Szlovákiából. Szandi pedagógus, a testvére, Pingyusz taxisofőr. A nő álma volt, hogy a nyisson egy kutya menhelyet, Pingyusz pedig Miamiba szeretett volna utazni – ezekkel a tervekkel érkeztek a TV2 műsorába. A testvérek az első, könnyebb kérdés után még 50 millióval a “zsebben” várták a folytatást, a második játéknál azonban kavarodás történt.
Az 50 milliós játék során a játékosok először választanak egy témakört, aztán megjelenik négy lehetőség, végül a műsorvezető felolvassa a kérdést. A testvérpár választása a „szép pár” témakörre esett, a válaszlehetőségek között Felipe Massa, Kimi Räikönnen, Jean Alesi és Lewis Hamilton neve tűnt fel. Majka, mielőtt felvillant volna a kérdés a kijelzőn, a következőt találta mondani, éppen Hamilton nevéhez kapcsolva: „Forma–1-ben nem vagyok jó, de azt tudom, hogy Palvin Barbarával van valami.” Majd megjelent a kérdés: Melyik Forma 1-es pilótával boronálja össze a bulvársajtó Palvin Barbarát?
A stúdióban síri csend támadt egy pillanatra, majd kiabált, nevetett, fütyült mindenki. Hogyne, hiszen éppen a válaszadás előtt árulta el, akaratlanul is Majka a megoldást, vagyis hogy „Hamilton és Palvin között van valami”...
Majka a földön fetrengve röhögött a bakin, majd megjegyezte, ilyet még nem csinált soha. „Engem ezért kirúgnak. Ötvenmilliót el tudok utalni linkre!” – mondta nevetve.
Aztán elnézést kért mindenkitől, és bár a játékosainak nem feltétlenül tetszett az ötlet, új kérdéskört kért, hiszen ezt a poént már lelőtték. Szandiék játszottak tovább, de vesztettek.
A helyzet bonyolult. Mert mi van, ha tudják a jó választ? Szandi örült a bulvártémának, igen tájékozott is volt, ezt bizonyítja, hogy már a kérdésfeltevés előtt megjegyezte, Hamiltonnak Nicole Scherzinger amerikai énekesnő volt régebben a barátnője. Majka elszólása után pedig azt mondta: „egyébként ő (Palvin) lett volna a tipp” a kérdésre. Vagyis maradt volna ötvenmilliójuk, azzal indultak volna a harmadik körre.
Majka megváltoztatta a játék menetét. Hiába jutottak tovább a játékosok az újonnan kapott kérdéssel, de a következő körben kiestek, egy fillér nélkül tértek haza. Az esetről megkérdeztük a TV2-t, tervezik-e visszahívni egy újabb játékba a fiatal párt, hiszen ők nem tehetnek Majka bakijáról, és lehet, hogy a játék eredeti menetében nyerhettek volna.
– Majka bakija nem befolyásolta a játék végeredményét. A játékosok új kérdést kaptak, amit helyesen válaszoltak meg, egy későbbi kérdésen estek csak ki – kaptuk a rövid választ a csatornától. Majka is úgy gondolja, hogy nem okozott kárt a játékosainak:
– Megnyugodtam, hogy megmarad az állásom, mert természetesen miután okafogyottá vált, új kérdést kaptak a játékosok, amin sikeresen túljutottak. A TV2.hu-n vissza lehet nézni, ahogy elbénázom az egészet, szerintem nagyon vicces, hogy ekkora hülye vagyok – mondta nevetve Majka.
A bakit megörökítő felvétel egyébként tarol a neten, csütörtök kora délutánig több tízezer letöltésnél jár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.