Celeb

Csodaitaltól fogyott hatvan kilót Kovi – fotók

H. G.

Létrehozva: 2017.09.14.

Közel hatvan kilótól sikerült megszabadulnia Kovinak, miután egy fogyókúra után száz kilót visszahízott. A felnőttfilmesnek a rettentő súlyfelesleg miatt az asztmája olyan mértékben súlyosbodott, hogy komoly fulladási rohamai voltak. De nem csak emiatt érezte veszélyben az életét, más komoly betegséggel is szembe kellett néznie túlsúlya miatt.

– Járni is alig tudtam a súlyom miatt. Ekkor már több diétán is túl voltam, de semmi nem segített. Megrémített, hogy sokat fulladoztam, a vérnyomásom magas lett és cukorbetegség is kezdett kialakulni nálam – mondta el a Borsnak Kovács István.

– Ekkor kezdtem inni azt a táplálékkiegészítőt, amitől többek között Lajcsinak is sikerült lefogynia. Ez a készítmény segíti a zsír lebontását. Egy nap háromszor kell belőle inni egy kupicával, és nálam csodát tett. Ami a legjobb, úgy ehetek, mint régen. Nem szabad olajjal sütni-főzni, én emiatt nagymama kosztja diétának hívom, mert mindent úgy zsírral elkészítve lehet enni, ahogy annak idején nagymamáink főztek. Kovi először érzi azt, hogy tartós eredményt ért el a fogyásban.

– Hosszú évek óta küzdök fogyókúrákkal, de ilyen könnyen még egyszer sem fogytam le. Kétszáz kilóról indultam, most kicsit több vagyok 140-nél. Ami a legjobb, hogy a jojó effektustól, azaz a visszahízástól sem kell félnem, mert itt soha nem esem kísértésbe. A sikeres kúra után az egykori producer és rendező újra fájdalmak nélkül jár.

– Volt egy térdműtétem, ami elfertőződött, emiatt sokáig nem tudtam rendesen mozogni. Veszélybe került a lábam is, amelynek hatalmas túlsúlyt kellett cipelnie. Ez a díjnyertes táplálékkiegészítő azonban végre segített rajtam. Eddig közel 60 kiló ment le rólam, de a végső cél az egy mázsa, azaz 100 kg. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek