ByeAlex megríkatta Gáspár Lacit

ByeAlex megríkatta Gáspár Lacit

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 30. 16:00
Bors

Sosem tett lakatot a szájára, a táborban Puskás Petivel és Gáspár Lacival úgy összeveszett, hogy sokszor kiabálásba fulladt a felvétel, ebédszünetben pe­dig a mentorok szobájában szé­ket borogatott, majd üvöltve zavart ki mindenkit a teremből. Alex ugyanis szinte soha nem értett egyet a többiek vá­lasztásával. Gáspár Lacit sikerült megbántania, Puskás Peti pedig csak kínosan mo­solygott a beszólásai után.

– Hozzá vagyok szokva, hogy vannak viták a zsűriben. Alexnek nyers a modora, de nem érdekel, van egy tervem, és azt véghez is fogom vinni. Merem vállalni, hogy akár olyanokat is elviszek az élő show-ig, akikkel a többiek nem értenek egyet – mondta lapunknak Puskás, aki azzal vágott vissza mentortársának, hogy míg neki tavaly két mentoráltja is a döntőben volt, addig Alexnek egy sem.

Gáspár Laci, aki mély baráti viszonyt ápol Alexszel, még el is pityeredett a sok vita miatt. Könnyeit törölgetve követelt magyarázatot barátjától. – Rosszulesett, hogy Alex folyamatosan kritizálta a döntésemet, ráadásul éreztem, hogy nem viccel. A stílusával volt gondom, lenéző és cinikus volt. A barátság nekem na­gyon fontos, kevés barátom van. A saját versenyzőimet én fogom mentorálni, az én döntésem, hogy kit viszek magammal – fogalmazott lapunknak a mentor.

ByeAlex egyébként elismeri, sokszor nem tudja, meddig lehet feszíteni a húrt. – Lesz.rom a húrt akkor is, ha barátról van szó – jelentette ki Alex. – Lacival mindketten olyanok vagyunk, hogy ha hisszük, igazunk van, a végletekig ragaszkodunk a véleményünkhöz. Úgy éreztem, a többiek nem veszik elég komolyan a munkát, egy jó poén kedvéért sokszor juttattak tovább olyanokat, akiket nem lett volna szabad. Tehetségtelen embereket nem szeretnék látni a versenyben, főleg nem a mentorházban – magyarázta Alex. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.