Mégsem válik Angelina Jolie és Brad Pitt

Mégsem válik Angelina Jolie és Brad Pitt

Brangelina
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 10. 14:30
Bors

Nagyon úgy tűnik mégsem válik Angelina Jolie és Brad Pitt. A színésznő még  2016 szeptemberében adta be a válópert, miután egy repülőgépen, úton Los Angelesbe, az ittas Pitt összeveszett egyik gyerekükkel, Maddoxszal.

A hat gyerek Jolie-val maradt és elköltöztek családi házukból.

Most mégis úgy tűnik, gyerekeik érdekében megpróbálják megmenteni házasságukat, miután a GQ magazinnak Brad Pitt őszintén megvallotta az alkohollal való problémáit, és hogy emiatt elvonóra ment. Már több mint 11 hónapja nem iszik a színész.

„A válás elmarad. Nem tettek semmit annak érdekében az elmúlt hónapokban, hogy előremozduljon az ügy, és senki sem gondolja, hogy ez meg fog történni” – mondta a US Weeklynek egy a párhoz közel álló informátor. A forrás azt is hozzátette, hogy Pitt mindent megtesz azért, hogy józan maradjon és ezzel visszakaphassa a családját. Az alkohol elhagyása Jolie legnagyobb kívánalma is, és a környékükön mindenki azt gondolja, újra összejönnek. bár, a Daily Mailnek egy forás hangsúlyozta, mindez a gyerekek kedvéért lenne, nem gyúlt lángra újra a szerelmük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.