Celeb

Elvált Gréta, az ÉNB sztárja

Bors

Létrehozva: 2017.08.09.

Horváth Gréta még csak 27 éves, de már elvált nő, aki egyedül neveli kisfiát, Filipet. Míg az Éjjel-nappal Budapestben hebrencs, belevaló csajt alakít – Nádai Anikóhoz hasonlóan a saját nevén –, addig a való életben komoly szerepben, az anyaszerepben kell helytállnia. Most már egyedül kell megoldania mindent.

Gréta két évvel ezelőtt az RTL II Szelfi című műsorával lett ismert, bemutatta élete minden egyes percét. Akkor került válságba a házassága, és párjával, Nikosszal nem tudták megmenteni, válás lett a vége. A kétéves fiát most már egyedül neveli. A minap költözött be új otthonába, felújított egy családi házat, és azt rebesgetik, már az új szerelem is felbukkant az életében.

– Végleg eljöttem az előző lakásból. Hat évet éltem benne, sok szép dolog történt ott, de szomorúságból is akadt. Hálás vagyok a sorsnak ezért a nagy újrakezdésért – újságolta lapunknak Gréta, aki nehezen fogadja el az új helyzeteket, mert ragaszkodik a szeretteihez, a megszokott környezetéhez, tárgyaihoz.

– Az elmúlt két évben sok mindent megéltem. Többek között a válásomat is. Nem volt derűs dolog, mégis talán jobban örülök ennek, mint egykor a „boldogító” igennek. Mennyivel jobb így az életem… – viccelődik a népszerű tévésorozat szereplője. Gréta úgy érzi, túl van élete legnehezebb időszakán, csak előre néz, és már csak jó dolgok történhetnek vele.

– Sokszor elfáradtam, és fel akartam adni. Nem tettem! Miért? Mert erős nő vagyok, és anya!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora