Barbi is távozott az Éjjel-Nappal Budapestből

Barbi is távozott az Éjjel-Nappal Budapestből

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 12. 09:30
O. Zs.

Újabb alapszereplő távozott az Éjjel-Nappal Budapestből: Barbi négy és fél év után péntek este szerepelt utoljára az RTL Klub legnépszerűbb napi sorozatában. Előreláthatólag augusztus végén ad majd életet első gyermekének.

– Egészen pontosan a negyedik epizódban tűntem fel először. Emlékszem, nem mindenki fogadott kedvesen. Például Gábor, amikor meglátott, csak annyit mondott: hogy lehet valaki ennyire vékony? Mire én csak annyit tudtam válaszolni: Hogy lehet valaki ennyire vastag? – idézte fel a felejthetetlen pillanatot Barbi, akinek egyik szeme sír, a másik meg nevet.

– Egyfelől nagyon szomorú vagyok, mert olyan, mintha a családomtól búcsúznék. Másfelől viszont teljesen új fejezet kezdődik az életemben, hiszen kisbabát várok, ami hatalmas boldogsággal tölt el. Mindent és mindenkit, illetve a barátai­mat is a sorozatnak köszönhetem. Hatalmas ajándék a sorstól az, hogy az Éjjel-Nappal Budapestben szerepelhettem, és ezért mindig hálás leszek. A nézőktől is rengeteg szeretetet és biztatást kaptam, amit soha nem fogok elfelejteni. Alexával és Paulával biztosan tartani fogom kapcsolatot, de a többiek is örökké a szívemben maradnak – zárta könnycseppektől áztatott rögtönzött búcsúbeszédét az ÉNB Barbit alakító Csákány Mónika, aki első kislánya édesapját egyébként a sorozatnak kö­szönheti, ő az egyik operatőr.

A sors furcsa fintora, hogy  Barbi és filmbéli párja, Joe a sorozatban már régóta szeretett volna babát, sőt a lány teherbe is esett egyszer, ám elvetélt. Ezt követően egy lakótársuk gyermekét kezdték el sajátjukként szeretni és nevelni, a baba édesanyja azonban visszavette magához a picit. Úgy tűnik, most az élet kárpótolja a „rossz” forgatókönyvért a szőke kismamát.

Ők már dobbantottak

Az alapszereplők közül ÉNB (Nádai) Anikó az elsők közt távozott a sorozatból, miután a csatorna rendezőjétől babát várt. Zsófit, az ÉNB legdögösebb nőjét két évvel ezelőtt kiírták a sorozatból, Marci pedig egy évvel ezelőtt fordított hátat a szériának. Kristóf egy ideje profi tetováló, így kapott egy hamburgi ajánlatot, ami miatt elhagyta a sorozatot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.