Halle Berry két deka whiskey-vel cáfolta a terhességéről szóló pletykákat

Halle Berry két deka whiskey-vel cáfolta a terhességéről szóló pletykákat

Halle Berry
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 21. 18:30
Bors

A Kingsman című film második részének szereplőgárdája is tiszteletét tette a Comic-Conon San Diegóban. Csütörtök este a kémfilm színészei egy sajtótájékoztatón is megjelentek, ahol Halle Berry-nek egy elég szemtelen kérdést tett fel egy újságíró. Felelnie kellett volna, hogy melyik filmet találja britebbnek, a Kingsmant vagy a James Bondot, hiszen ő mindkettőben szerepelt, biztosan tudja a választ. A színésznő, aki illusztris társaságban, azaz Channing Tatum, Jeff Bridges, Colin Firth, Taron Egerton és Pedro Pascal mellett jelent meg, szíve szerint passzolta volna a kérdést. Kollégája aztán kimentette, amikor azt javasolta, inkább igyon a válasz helyett. Több sem kellett a rajongóknak, mindenki buzdítani kezdte a szép színésznőt.

Berry aztán még méltatlankodott egy keveset, amiért ötször több italt kapott a többieknél, de végül  bemutatta, hogy ennek a tekintélyes mennyiségnek az elpusztítása sem okoz neki gondot, és lehúzta a két deci whiskey-t. Ezután talán mondanunk sem kell, hogy a terhességéről szóló pletykák elég nagy valószínűség szerint alaptalanok.

7.55-től kerülnek elő a poharak és az ital, azt pedig döntse el mindenki, hogy mi volt az üvegben valójában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.