Strandolók kurjantásai, víz csobogása hallatszik a telefonban, amikor felhívjuk Gesztesi Károlyt, hogy megkérdezzük: mi újság vele? A színész azt mondja, épp az irodájában van.
– Egy budapesti szállodában van az állandó helyem, még szobám is, ha úgy akarom. Ülök a medencében, és ide jönnek az üzlettársaim, tárgyalok velük, aztán mennek tovább, én meg maradok – újságolja jókedvűen. – Sok barátom jár ide, többek között édesapám kedvenc középpályása, Borsó Jani, az MTK egykori kiválósága, aki 67 évesen is bármelyik mai középpályást ki tudná túrni a helyéről. Az Andorra elleni meccset is meg tudta volna fordítani, ha a szünetben kirepül – kanyarodik el az eredeti témától a színész.
Gesztesi jó hangulata indokolt, munka nélkül is állandó bevételt biztosítanak számára a vállalkozásai, amelyekről beszélni ugyan nem hajlandó, de sokszor utal rá: élete végéig be van biztosítva.
– Oligarcha vagyok! Felvállaltam – mondja. – Minden üzletem teljesen legális, adózom is. Jó érzékkel nyúlok a dolgokhoz, ezért vagyok sikeres. Most kalapáltam össze például százmillió forintot a fiam, Máté forgatókönyvére, amit ő írt. Ez a film az apa-fia kapcsolatról szól, még Bereményi Géza is azt mondta, hogy nagyon jó az ötlet. És, ha ő azt mondja, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem lövünk mellé.
Gesztesit természetesen a színházi és tévés munkáiról is kérdeztük.
– Felkértek a Miniszter félrelép című darabra, amit a Belvárosi Színház tűz majd műsorra, de elsőre nemet mondtam. Három hétig rágtam magam rajta… Hiába olvastam, egyszerűen nem tudtam megtanulni a szöveget. Addig pedig nem mertem igent mondani, amíg az a 129 oldal nincs a fejemben. A végén már két súgó dolgozott velem, úgy sem ment. Ekkor kitaláltam azt, hogy elutazom valahova, ahol senki sem zavarhat. Törökországra esett a választásom, az egyetlen kritériumom az volt, hogy ne lakjon abban a szállodában egyetlen magyar sem, ahova megyek. Erre mi történik az első este? Kucsera Gábor ül velem szemben a vacsoránál… Kérdezem: Te mit keresel itt? Azért jöttem ide, hogy ne legyen itt egyetlen magyar sem! – nagyot röhögtünk – meséli nevetve Gesztesi, akinek ott végre sikerült megtanulnia a szöveget.
A színész arról is beszélt, hogyan áll éppen az alkohollal.
– Ital nincs a házban, de amikor akarom, így vagyok, ha akarom meg máshogy…
Sajnos az elmúlt egy évben szinte kizárólag a botrányai kapcsán hallottunk a színészről. „Gesztesi nem jelent meg a fellépésen”, „Gesztesi részegen törte össze a kocsiját”, „Gesztesi illuminált állapotban adott interjút” – harsogták a szalagcímek. A színész 2016 végén a valláshoz menekült, és bár úgy tűnt, hogy ez hatásos lesz, a hit sem tudta kizökkenteni az alkohol rabságából. Károly az utóbbi időben igyekszik visszavonultan élni, keveset nyilatkozik és sokat játszik. Reményteli, hogy talán ez az út, amely újra a régi kerékvágásba tereli az életét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.