Frank Sinatrával is fellépett az éneklő magyar szabó

Frank Sinatrával is fellépett az éneklő magyar szabó

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 06. 12:30
V. Zs. 

Tartalmas élet adatott meg Szendrey Bélának, aki né­hány hete, május 24-én, 92 évesen hunyt el az amerikai Missou­ri állam Ozark városkájában. A fér­fit több dolog miatt is számon tartották a környékbeliek. Egyrészt, ha valakinek arrafelé igénye támadt egy remek, új öltönyre, akkor jó eséllyel Bélát kereste meg, aki dolgos mindennapjait (részben) szabóként töltötte. So­kan tudtak azonban másik tehetségéről is. A férfi ugyanis korábban énekesként sokakat elkápráztatott.

Budapesten született, 1925-ben, s fiatalon tagja volt egy katolikus fiúkórusnak. Tehetsége miatt később ösztöndíjjal tanulhatott tovább klasszikus ének szakon Velencében. A világháborús negyvenes években azonban másfél évig börtönben ült, az­tán az USA-ba emigrált. Ott már a megélhetéséért énekelt, s kitartása meg is hozta gyümölcsét: az amerikai operatársulat tagja lett.

– Már egy éve velük dolgoztam, amikor találkoztam egy mene­dzserrel. Ő azt mondta: életem végéig csinálhatom ezt, de sztár is válhat belőlem. Turnékat és egy varietéműsort ígért – mesélte Szendrey Béla 2010-ben az ozarki megyei újságnak.

Így született meg a Mindenből a legjobbat című műsor, amivel Béla végigjárta Nyugat-Európát és a főbb amerikai városokat. Ráadásul olyan sztárokkal énekelhetett együtt, mint Frank Sinatra, Elton John, Stevie Wonder vagy Bob Hope. (Nem meglepő, hogy lakása falain megannyi dedikált fénykép volt.) Rendszeresen fellépett a baseballcsillag, Joe DiMaggio – Marilyn Monroe egykori férje – éttermében is. Sőt egyszer megnyerte a San Franciscó-i Dalfesztivált is. Karrier­jét azonban ti­zenegy év után súlyosbodó asztmája derékba törte.

– Apám szabó volt. Míg más gyerekek játszottak, én neki segítettem. Logikusnak éreztem, hogy továbbvigyem az örökségét. A hollywoodi kapcsolataim a kuncsaftjaim lettek. Időnként azért még meghívtak egy-egy fellépésre – emlékezett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.