Újra szerelmes Szögeczki Ági! A csinos édesanya a Bors információi szerint kilenc hónapja él boldog párkapcsolatban egy sármos férfival, többek között miatta is keres ismét albérletet a fővárosban. Ágica a Borsnak azt is elmondta, találkozása párjával szinte sorsszerű.
– Három évig férfi nélkül éltem. Egyszerűen úgy voltam vele, hogy nem fogom azért otthagyni a fiamat, hogy felöltözzek, és elmenjek valakivel vacsorázni két órára. Hiszen mi lenne, ha akkor szólalna meg, akkor indulna el, akkor nőne ki a foga… És ezekről én nem szerettem volna lemaradni. Ebben a három évben Patrik engem nem is láthatott más férfival, még puszit adni sem. Tudatosan. A vége felé azonban már rámszólt a családom, térjek észhez – tette hozzá, talán elismerve azt is, lehet, picit túllőtt a célon, és magára is kell egy kis időt szánnia.
Ági életébe végül az interneten keresztül érkezett meg a jóképű negyvenes. Üzenetére először nem is reagált, csak hetekkel később.
– Újra írt. Majd egy hónapig leveleztünk, utána adtam csak telefonszámot. Aztán egyszer megunta a tempót, és közölte, mondjam meg, hol vagyok, most azonnal odajön. Szakadt az eső, úgy jött le Miskolcra, és elvitt vacsorázni. Azóta együtt is vagyunk. Ő egy olyan férfi, aki nem akar megváltoztatni, mellette kérés nélkül változom. Sosem láttam még idegesnek, mérgesnek, és rám is átragad a nyugodt természete. A mögöttünk lévő hónap minden egyes napja egy megírt csoda, viták nélkül – tette hozzá Ágica.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.