Koós 80: felesége és közönsége ünnepli

Koós 80: felesége és közönsége ünnepli

közönség
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 19. 10:00
<p>Nyolcvanéves lesz idén Koós János, amerre jár, telt ház fogadja. Megnéztük – már azt is tudjuk, miért!</p>
GYLF

Csordulásig megtelt a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, egymásba karolva, botokra támaszkodva, sőt kerekesszékben is érkeztek Koós János rajongói, hogy – talán az életben utoljára – megcsodálják szeretett bálványukat. A táncdalfesztiválok királya idén tölti be a nyolcvanat, ennek ellenére szinte minden héten útra kel, hogy országszerte, és határokon túl is szórakoztassa hozzá közel hatvan éve hűséges közönségét.

Koós műsora egy időutazás: karrierje kezdetétől napjainkig dalokkal és anekdotákkal tekint vissza az életére, megemlékezve arról is, amikor megismerte szerelmét, feleségét, Dékány Saroltát. A közönség hangosan nevet, tapsol, énekel együtt kedvencével, amikor pedig színpadra szólítja a feleségét, akivel duettet is énekel, könnyekkel telnek meg a szemek.

Koós műsora közben csak egyetlen történet kapcsán kapjuk fel a fejünket, amikor a büszke nagyapa arról kezd sztorizni, mi történt akkor, amikor az unokájával tisztálkodott.

– Az unokámmal, Rozival szoktam fürdeni – kezdett a sztoriba, aminek a végén az derült ki, a kislány számára a Himnusz a Fradi himnuszával azonos, a koncert után rá is kérdezünk a pikáns titokra.

Persze mindaddig, még van mire várni, hiszen Koóst visszatapsolja a közönség, sőt hosszú perceken át autogramokat oszt, közös fényképeket készít rajongóival. Az öltözőjében alaposan kime­legedve, egy széken megpihenve vall karrierjéről.

– Nem azon szoktam gondolkozni, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hanem, hogy milyen szerencsés a közönség, hogy vagyok – kezdte a tőle elvárható humorral Koós a Borsnak, majd rögtön, szinte kérdés nélkül leszögezte, amit az unokájáról mondott, nem feltétlenül helytálló. – Ő már tizenkét éves, nagylány, negyvenkettes lába van, ma már nem fürdünk együtt természetesen. 

Az énekes kérdésünkre azt is elmesélte, ő és felesége nem csak a fellépéseken elválaszthatatlanok.

– Mindig együtt megyünk, általában hétvégékre vállalunk koncerteket. Itt a nyár, kezdődnek a fesztiválok. És az unokám is jön majd hozzánk, vele Kiskunmajsára szoktunk járni, ott van egy gyógyfürdő, minden évben elmegyünk egyszer. Van egy nagy hajónk is, amit meg kell majd látogatnunk a Balatonon, és van egy nagy lakóbuszunk, amibe beülünk és megyünk. Azzal már bejártuk ketten egész Európát, Afrikát – mindig én vezetek, a mai napig. Volt, hogy az Eiffel-torony tövében aludtunk egy hétig, aztán volt, hogy körbevitorláztuk a Seychelles-szigeteket, de Európában már mindenhol jártunk. A horvát tengerpartot már végighajóztuk, kevesen tudják, de hatszoros magyar bajnok vagyok nem a saját, a barátom egyik hajójával – magyarázta Koós, aki természetesen – mint mindig – ezúttal is élőben énekelt a fellépésén.

Majd átölelte feleségét, autóba ültek, és boldogan írták to­vább az életük történetét.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.