Celeb

Élvezettel fogyott 20 kilót Hegedűs D. Géza

Bors

Létrehozva: 2017.06.06.

Sokan megijedtek, amikor kopaszon és jelentős súlyfelesleggel meglátták Hegedűs D. Gézát. Pedig csak egy szerep kedvéért hízott meg, és már le is fogyott.

Igazán nehéz szerepre készült nagyjából egy évvel ezelőtt Hegedűs D. Géza, és a nehezet jelenleg szó szerint kell érteni. A Vígszínház Kossuth-díjas színésze Szász János és a Sóhajok hídja című filmje kedvéért húsz kilót szedett fel fél év alatt, aztán még a haját is leborotválták.  

Hegedűs D. azt mondja, még vegetáriánusként is könnyen ment a hízás: csak evett és evett, amit kifejezetten élvezett. Most legalább így élvezi a fogyókúrát. – 112 kilóra híztam meg a szerep kedvéért, ma már 92-t nyomok, és még szeretnék tízet fogyni. Az az én versenysúlyom – mondta a Vígszínház évadzáró sajtótájékoztatóján lapunknak Hegedűs D., akinek láthatóan már a haja is kinőtt a borotválás után.

– Nem megterhelő a fogyókúra, ugyanis olyan kilencvennapos, úgynevezett szétválasztó diétát tartok, ami nem foszt meg az étkezés élményétől. Eszem fehérjét, keményítőt, tésztát, salátákat és renget gyümölcsöt is, amivel szinte bármelyik étkezés kiváltható. Mindennap otthon készített ételt hozok-viszek magammal mindenhová – mondta a jövő évadban a Hamletben Claudiust játszó színész, aki elárulta: kifejezetten élvezi a fogyókúráját, ami a szervezetét sem terheli meg.

Pedig egy ilyen nagy és viszonylag hirtelen hízás, majd az azt követő súlyveszteség nem feltétlenül előnyös a szervezetnek. Hegedűs D.-nek valószínűleg az a szerencséje, hogy mindig is ügyelt a fizikumára, így szervezete egyelőre nem reklamál a hízó- és fogyókúrák miatt.

– A hízásra fél évem volt, az nagyon könnyű volt, észre sem vettem, mikor is szaladt fel ennyi. A fogyásra pedig egy évet adtam magamnak, ez sem hirtelen változás. A diéta sem megterhelő, nem unalmas – mosolyog Hegedűs D., aki Ibsen: A vadkacsa címû drámájában is látható lesz majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751892_auto_resized.jpg
origo.hu

Három másodperc alatt vitt el tízmillió forintot a Szerencsekerékben - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22745_resized.jpg?avcount=1702074910
origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki: veszélyben vannak a macskatartók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csak az igazán magas iQ-jú emberek képesek 9 másodperc alatt észrevenni egy rejtett arcot a képen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752763_auto_resized.jpg
vg.hu

Megkapta a várva várt hírt a forint, a tőzsde még kivár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753376_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Volt, amikor apám órákon keresztül szíjjal vert, ahol ért" – mélyszegénységből lett jól menő vállalkozó Joci

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753699_auto_resized.png
hirtv.hu

A NoÁr féle botrányoknak ébresztőt kell fújniuk az egyházi iskolákban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22749_resized.jpg?avcount=1702074910
origo.hu

A kandalló előtt tette ki hatalmas melleit Baukó Éva - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyaloglással fogyni? Naná, hogy lehet! Edzéstervet is mutatunk hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750772_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hagyta halálra fagyni a kisbabáját a 16 éves fővárosi édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702074910
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702074910
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702074910
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/bJoDzOOxfgix7RUTxEnLsLaPtaBjCm4DqvXpCouaX6U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyMjIyN2M5NDdkOTRmNTk5ZjY4MzNhNzZkZDYyMjIy.jpg
UDVARLÁS

Ez a híres bombázó is levette a lábáról Demcsák Zsuzsa vőlegényét

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/c6E877hyFCFFmOH0T4DW3ohgHeE9eIsZZU_eIlSyY3E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjY2I3MDJhOTY4YjRiM2U5OGM0ODIzMDYxMjI1ZWIy.jpg
Emlék

Hányattatott gyerekkoráról vallott Kautzky Armand: „Másokkal kellett osztozkodnunk a szobákon, a fürdőn”