Három olimpiai bajnoki és 31 világbajnoki címével a világ legsikeresebb kajakozónője a közel egy éve visszavonult Kovács Kati, aki harminc évet töltött a vízen. Napjai szinte másról sem szóltak, mint az edzésről, a felkészülésről, a fájdalomról és a stresszről, s persze a dobogó legfelső fokán érzett mámorról. Nem csoda, hogy Kati, a „Kajakkirálynő” már döntésének bejelentése előtt rettegett attól, hogy mi fog rá várni.
– Az élsport egy nagyon kötött és zárt világ. Tény, hogy féltem, amikor meghoztam a döntést, attól tartottam, depressziós leszek. Szerencsém volt, negyvenévesen, egy kicsi lánnyal és családdal magam mellett nincs hiányérzetem. Nincs bennem fájdalom amiatt, hogy abbahagytam, jókor hoztam meg a döntést. Nyilván nehezebb lett volna, ha ők és a jelenlegi életem nincsen. Még csak tavaly vonultam vissza, de néha úgy érzem, mintha évek teltek volna el – mesélte lapunknak Kati, aki elárulta: tavaly június óta nem is ült kajakban.
– Két hete viszont újra rendszeres a sport az életemben: futok és úszok. Egyszerűbb lemenni a pályára egy futócipővel, vagy a medencéhez egy törülközővel, mint kajakba ülni, nem lelki az ok – mondta a kajakozónő, aki ma már főállású édesanyaként gondol magára.
– A vállalkozásaimban dolgozom, és Luca bölcsibe is jár, de elsősorban most édesanya vagyok – magyarázta Kati, aki az RTL Klub A Konyhafőnök VIP című főzőshow-jában is kipróbálta magát, mert a versenyszellem azért nem múlt el.
A Konyhafőnökben a sportolónő, Gáspár Bea mögött másodikként végzett, de a kislányánál mindig ő az első.
– Itthon nem mindennap főzök, de ha Luca este rántott húst kíván, bármikor megcsinálom. Szerencsés vagyok, mert mindenevő, a bölcsiben ő a jó példa. Szoktam próbálkozni nála néha újjal, de mégiscsak hároméves, és a kedvencek csúsznak le a legkönnyebben. Rántott húst bármikor enne, de a paradicsomos tésztának, palacsintának, nokedlinek és kukoricának is nagy pusztítója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.