Celeb

Kiírták Alekoszt az Édes Életből

P. J.

2017. április 6. csütörtök 10:30

Alekosz és Baukó Éva hosszú ideje, szinte állandó szereplője volt az Édes Életnek. Párosuk elválaszthatatlannak tűnt, most azonban a napi reality búcsút intett a görög macsónak.

Aki ismeri Alekoszt, tudja, hogy minden Facebook-posztjának van egy rejtett jelentése. Így történt ez most is: a TV2 sztárja felsorolta a tévéműsorokat, amelyekben szerepelt, majd kérdőjelet tett utánuk. Természetesen megkerestük a görög nőcsábászt, aki készségesen megírta, hogy „mire gondolhatott a költő”.

– Jelenleg a TV2-n vagyok, de olyan, mintha mégsem lennék ott. Egyszerűen, nem értem Ökrös Gergőt. Komolyan nem értem. Egy Nemzeti kereskedelmi csatorna programigazgatójának egészen egyszerűen föl kellene ismernie a kínálkozó – hozzáteszem: kihagyhatatlan – lehetőségeket. Egy Alekoszra épített szappanopera, reality, vagy egy show nagy lehetőség lenne a csatorna számára. Kész ötleteim, műsorterveim vannak, de zárt kapukat döngetek. Nem értem. Mint ahogyan azt sem, hogy az Édes Életből miért írtak ki. Kész vagyok a TV2-nek olyan produkciót kínálni, amivel méltán emelkedhet a nézettségi listák előkelő helyére. Csak hallgassanak meg – írta sajátos stílusában a valóságshow-hős.

A TV2 sajtóosztálya lapunk kérdésére azt válaszolta: a csatorna nem akarja kommentálni Alekosz ajánlatát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470802_auto_resized.png
origo.hu

Kifutottak első útjukra a Bahart új hajói

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19902_resized.jpg?avcount=1695479149
origo.hu

Zelenszkij akár börtönbe is kerülhet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471028_auto_resized.jpg
life.hu

1000 éves ötlet mentheti meg Sevilla városát: ókori megoldással lépnének fel a hőhullámok ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470985_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Toporzékol az Európa Tanács: „felszólítják” Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471269_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni! Kolléganőnk felmondott Szoboszlai Dominik miatt – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471247_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kocsis Máté elárulta: ilyen főpolgármester-jelöltet indít jövőre a Fidesz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19904_resized.jpg?avcount=1695479149
origo.hu

Nádai Anikó teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471043_auto_resized.jpg
travelo.hu

Új, különleges tarantulafajt fedeztek fel Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469702_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695479149
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695479149
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/p2PA2XbpeC0PEoQR8RFk-5ds-mgnCs9BSOAUxRlwlc0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZTRmYTNkOGRiYTRkODE4NzA5NzRmMTY5MTNiOTZj.jpg
Életmű

Korda György: "Még nem érezzük befejezettnek az életművünket!"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UtHrpB0yKxz5NxPHpTDVIk1bogGbvILc9jWwEHWThf8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Nzc5OTQ2Y2EwMDRhZjViYTU5OWFkNWY1NGUzZDc0.jpg
Újratervezés

Óriási örömhírt jelentett be Weisz Fanni, csak úgy repes a boldogságtól!