Celeb

Kiakasztotta az állatvédőket az egykori VV-s hirdetése

L. B.

Létrehozva: 2017.04.07.

<p>VV Anett csinos bevételre számított, de egyelőre csak mocskolódó kommenteket kapott a valódi szőrme mellénye miatt.</p>

Forrás: Bors

Csaknem százezer forintért árulja ritka, mosómedve szőrméből készült mellényét a Sznob Raktár elnevezésű „adok-veszek” Facebook csoportban a Való Világ harmadik szériájából ismertté vált Béres Anett. A valódi szőrméből készült ruhadarabok, kabátok ma már sokakban  ellenérzést váltanak ki, így nem csoda, hogy Anett bejegyzése után rengeteg mocskolódó hozzászólás érkezett a rosszakarói és az állatvédők részéről. Olyannyira hogy közülük több, mint harmincat a csoport vezetője le is tiltott a felületről.

– Elég! Csak olyanok írjanak a poszt alá, akik megvennék. Megértem azokat, akik nem hordanak szőrmét, de ez nem az a hely, ahol ki kell fejteni a véleményeteket! A „védőket” is arra kérem, hogy tartsák magukban a gondolataikat, mert ezzel ugyanúgy lavina indulhat el – tette közzé a csoport egyik adminisztrátora a bejegyzés alatt.

A mosómedve vadonélő állat, a szakember szerint aligha tenyészetből származik Anett mellénye.

– Sokan tartanak háziállatként mosómedvét, de bundája miatt sehol a világon nem tenyésztik. Amerikában annyi van belőlük, hogy irtani kell, Magyarországra pedig importként érkezik – mondta a Borsnak az ötven éve szűcsmester Tasnádi István.

A Bors természetesen megkereste Anettet is a kényes üggyel kapcsolatban, de gyorsan a tudtunkra adta, hogy nem kíván nyilatkozni. 

Festékkel fújták le Medveczky prémjét

Számos magyar híresség keveredett már hasonló szituációba. Néhány hónapja a közismert modell és lelkes állatvédő, Dukai Regina pózolt egy fekete szőrmekabátban egy előkelő bolt előtt, amit rajongói meglehetősen rossz néven vettek tőle.  

– Nem tagadom, szeretem a szőrmét. Sokan bántanak emiatt, pedig állatvédő vagyok. A hetvenes években külföldön még nem volt ilyen mértékű a szőrmeellenes propaganda, de a 2000-es évekre eldurvult – ezt pedig Medveczky Ilona nyilatkozta, akinek az egyik szőrméjét az utcán még festékszóróval is lefújták.

Külföldön is üldözik

Korábban az amerikai színész, Bella Thorne töltött fel egy bundában pózoló szelfit az Instagramra. Igaz, a fiatal szépség képaláírásban közölte, hogy műszőrméről van szó, de a rajongóinak nem kellett sok idő, hogy kiderítsék az igazságot. Ettől a pillanattól kezdve kizárólag szembesítő üzenetek érkeztek, volt, aki egyszerűen gyilkosnak nevezte a 19 éves színésznőt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek