Hatvanhat éves volt Závodi János, amikor megszületett első gyermeke, aki azóta is a legnagyobb hazai zenészek között tölti a mindennapjait – emiatt talán nem is meglepő, ha „Kisjanó” már most, háromévesen a gitár után nyúl.
– A Boci boci tarkát már el tudja játszani gitáron, persze még nem szakszerűen fogja a hangszert, hiszen kisgyerek – mesélte csillogó szemmel lapunknak a gitáros legenda.
– Imádja a zenét, folyamatosan a 2006-os arénás Piramis-koncertfelvételt kell nézni vele, mindig kérdezi, hogy: Sanyi bácsi mit csinál? Eddig nem igazán vittem magammal koncertekre, de április 28-án lesz egy bulink a budapesti Barba Negra Trackben, oda elviszem és megmutatom neki, ahogy hangol a zenekar. Ez lesz a beavatás.
Závodi a Borsnak azt is elárulta, hogy örülne, ha a fia is zenészpályára lépne még akkor is, ha nem az apja vonalán halad tovább, és a gitár helyett más hangszert választ.
– Ráfáztam, mert amikor levittem a próbatermünkbe, kiderült, hogy dobos akar lenni. Vettem hát neki kis dobokat, de mára mindegyiket szétpüfölte, úgyhogy azóta kapott egy minizongorát is. Nálam azért van nyüzsgés, jönnek-mennek az emberek, és a fiamat elég sok hatás éri. Talán emiatt is lehet, hogy szinte mindenre nyitott, én meg persze örülnék, ha a zenész szakmát választaná.
Závodi János kisfiának keresztapja a híres dalszövegíró, Horváth Attila – aki többek közt olyan legendás Piramis- dalok szövegét álmodta papírra, mint a Ha volna két életem, Kívánj igazi ünnepet!, Szabadnak születtem vagy az Ajándék – baráti és szakmai kötelékek mellett a kis Janó miatt is gyakran megfordul a gitáros otthonában. Talán a sűrűn előforduló találkozásoknak köszönhető, hogy a Piramis szellemében újra alkotni kezdtek együtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.