Szünetben esett arcra Vári Éva

Szünetben esett arcra Vári Éva

Kossuth–díj
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 02. 09:45
A Kossuth-díjas színésznő már felgyógyult, és a baleset sem rettentette el: a hölgy már századszor fecseg és nyomoz a Játékszínben.
kbv

A Németh Kristóf vezetésével öt évvel ezelőtt újra kinyitott Játékszín első előadása volt A hölgy fecseg és nyomoz, ami azóta is telt házzal fut. Érthető, hogy a színészek feldobva, ne­vet­ve ünnepelték a századik előadás után a sikert. Ám a száz este nem mindegyike volt ilyen boldog és felhőtlen, Vári Éva a mai napig élénken emlékszik arra az pillanatra, amikor az egyik előadás szünetében leesett az öltözőktől a színpadhoz vezető lépcsőn. A színésznő ráadásul olyan szerencsétlenül járt, hogy arc­cal előre érkezett a hosszú lejá­ró aljára, mentőt kellett hívni hozzá.

– Mentem le a második részre az öltözőmből, és a magas sarkúm beakadt a lépcső fém szélébe. Arccal leestem, nem tudtam lábra állni. A kollégáim hoztak fel, mentőt hívtak hozzám. Alaposan bedagadt a lábam, lehorzsoltam szinte mindenemet – idézte fel a két évvel ezelőtt  történteket Vári Éva, aki először beszélt a balesetéről. A színésznő nem babonás, az esés nem vette el a kedvét a darabtól. Ugyanolyan jókedvvel állt fel a színpadra ké­sőbb, ám kollégái azóta jobban figyelnek rá.

– Mindig van valaki, aki lekísér a lépcsőn, nehogy már me­gint fejjel menjek lefelé, és most már én is kapaszkodom – folytatta viccelődve a színésznő. A hölgy fecseg és nyomoz érdekessége, hogy korábban, a Kamaraszínházban Szilágyi Tibor játszotta a férfi főszerepet, a Játékszínben viszont ő rendezte, és Gálvölgyi János vette át a karakterét.

– Érdekes így dolgozni, hiszen mindketten erősen kötődtünk a darabhoz. Ahány rendező, annyiféle előadás. Az ember mindig a partnerből játszik, nem saját magából. Egészen újra kellett tanulnunk a darabot, egy vadonatúj előadás született. Külön öröm, hogy Gálvölgyi Jánossal találkozhattam a pályán. Ugyanis se filmben, se színházban nem dolgoztunk még együtt soha – mondta a művésznő.

A színház veszélyes üzem

Nemcsak a színfalak mögött, de olykor a színpadon, játék közben is éri baleset a színészeket. Alföldi Róbert 2009-ben, a Bárka Színház Koldusopera előadásán két méter magasról zuhant arccal a színpadra, de szerencsére nem sérült meg súlyosan. Peremartoni Krisztina a nyolcvanas években egy Rómeó és Julia-előadás erkélyjelenetében zuhant le, és törte el a karját, az előadást így játszotta végig. Trill Zsolt nyolc évvel ezelőtt a debreceni színházban, egy próbán esett le a díszletről, szilánkosra törte a könyökét.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.