Puzsér legalizálná a marihuánát

Puzsér legalizálná a marihuánát

legalizálás
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 17. 15:00
Bors

Meglepő kijelentést tett a szabadszájú kritikus a Facebook-oldalán. Puzsér Róbert keményen kiállt a  marihuána mellett, mint írta, a fű törvényes árusításának, vásárlásának és fogyasztásának is alapvető szabadságjognak kéne lennie. Bejegyzése a követői egy részénél kis is csapta a biztosítékot, valaki azt írta, érdemi ügyek helyett „nevetséges füves kampányba” áll bele.

Puzsér egyébként egy kábítószer miatt eljárás alá vont illető levelét osztotta meg, annak kapcsán írta le gondolatait. „Már középiskolás korom óta zavar, hogy a rendőrség pénzügyi forrásainak és energiáinak jelentős részét nem bűnözők üldözésére, hanem állampolgárok zaklatására és pénzbehajtásra fordítja. Másrészt meggyőződésem, hogy a kannabisz törvényes árusítása, vásárlása és fogyasztása alapvető szabadságjog" – írta.

Képmutatásnak tartja, hogy az ország vezetői „tömény etillel” csapják szét magukat a kampányfilmjeikben, pedig az alkoholizmus népbetegség, de „a lényegesen enyhébb egészségügyi kockázatot hordozó marihuánát ugyanakkor van pofájuk tiltani és üldözni”. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.