Celeb

Lerch István hetekig az életéért harcolt, de már énekel

Bors

Létrehozva: 2017.03.09.

A Blikkben megszólalt Lerch István felesége, az Erkel Ferenc-díjas zenész otthonában lett rosszul január elején, hetekig intenzíven kezelték, ahonnan a napokban engedték ki.

– Az első három héten nem tudott enni, ami lelkileg is megviselte. Lefogyott, és az immunrendszere nagyon legyengült, de már egyszerre meg tud enni egy fél adag ételt. Jó érzés látni, ahogy kezd kikerekedni – vázolta a feleség, akinek a közelebbi rokonság is segít. 

– Ez egy lassú folyamat, de ha így halad, két hét múlva már sétálgathat. A gyógytorna mellett zeneterápiás kezelésben is részesül, kérte, vigyem be a telefonjáról működő hangszórót. Halkan hallgatja, szerencsére a kórtermében a többi betegnek is jót tesz a komolyzene – mesélte Enikő, aki azt is elárulta, hogy férje Mozartot szeret hallgatni.

Azt nem tudni, hogy a V’Moto-Rock együttes zenésze mikor térhet vissza a színpadra, de felesége bizakodó:

– Újra tud énekelni, már csak fizikailag kell erősödnie. A zongora otthon várja. A kutyusunkról és a cicáról nem is beszélve – tette hozzá Lerch felesége.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714996818
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714996818
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714996818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték