A 89.5 Music FM Önindító című műsorában március 8-án téma volt a Nőnap, a műsorvezetők köszöntötték a hölgy hallgatókat. Ennek kapcsán Bochkor egy nagyon fontos problémára hívta fel a figyelmet. Szerinte ugyanis felháborító, hogy a nők, ugyanannyi munkáért kevesebb bért kapnak, az pedig teljesen érthetetlen hogy politikusok ahelyett, hogy döntenének és egy tollvonással eltörölnék ezt a különbséget, folyamatosan csak vitatkoznak a témán.
– Én olyan szinten kiállnék az ellen, hogy ebben a társadalomban, ahol egyenlőnek kellene lennünk, más fizetést kap ugyanazért a munkáért egy férfi, mint egy nő – fakadt ki Bochkor, aki szerint ezt nem lehet annyiban hagyni. Azt ígérte, hogy az Önindítóban segíteni fogják, hogy ez a téma ne sikkadhasson el. Igazán kedves gesztus ez attól a Bochkor Gábortól, aki nem szokta kímélni a kolléganőit, hogy az elhízott feleségeket már ne is említsük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.