Idén májusban Pápai Joci képviselheti hazánkat az eurovíziós dalfesztiválon, előtte azonban még régi jó barátja, Majka állította kihívás elé. A műsorvezető a csütörtöki 50 milliós játszmába hívta meg az énekest, hogy feleségével, Anitával küzdjenek meg a hatalmas főnyereményért. Joci és a műsorvezető hatalmas show-t nyomott le együtt, egyfolytában zrikálták egymást, és nem kevés humorforrás volt az is, hogy Pápai látszólag mennyire nem tud semmit – a Szultána sorozaton kívül.
– Alapból izgulós típus vagyok, de maga a műsor egyébként nem volt stresszes, hiszen Majkához mentünk – magyarázta Pápai Joci, aki már több mint 15 éve szoros barátságban van a műsorvezetővel. – Természetesen azért ez alapvetően egy show-műsor, és ilyenkor mi is még egy nagy lapáttal ráteszünk. Lazább, mint a többi megmérettetés, itt elengedheti magát az ember. Persze, izgalmas is a játék. Mikor ott állsz, hirtelen minden felgyorsul – tette hozzá Joci, akiről Majka az adás során azt is elárulta: barátja még mindig csak GPS-szel talál el hozzájuk, Pesten pedig konvojban közlekednek, nehogy elvesszen.
– A pampuskaszájú, pipaorrú József a legjobb barátom, ezért igazi megtiszteltetés volt számomra, hogy Anitával ellátogattak a műsorba. Humorban nincs hiány, ha mi egy társaságba keveredünk. Ha esetleg nem is nyeri meg az eurovíziót, biztosan kiharapja Kijev 2/3-át – mondta a Borsnak Majka Jociról, akinek a kérdések megválaszolásában szerencsére volt segítsége, hiszen Anita nem csak a pénzt pakolta, de az, hogy a döntőig eljutottak, szintén nagyrészt az ő érdeme volt.
– Ez egy csapatjáték, ilyenkor lehet egymásra támaszkodni – védekezett Joci, aki azért egyetlen helyes válasszal mégiscsak megvédte büszkeségét: fanatikus Szultána-rajongó lévén elszánt magabiztossággal bökte ki a sorozathoz kapcsolódó kérdés helyes válaszát.
Ez a gyönyörű szép hölgy, én is csodálkoztam, amikor megismertem, Pápai Joci felesége. Nem tudom, ezt hogyan csinálta! – szólt be rögtön az adás elején Majka Pápai Jocinak.
* * *
Otthon mindig megünnepeljük, ha megy a Szultána, most már csak szerdánként van – kezdte Joci.
– Kedden! – javította ki Anita
– És levették 20 percre a végén – siránkozott Joci.
– Mintha anyámat hallanám – sommázta Majka.
* * *
Szépen megmelegedtél itt nálunk a stúdióban, kinyílt a csipád rendesen! – szólt oda Majka a sokadik kérdés után énekes barátjának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.